Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
A D-i területeken tehát 10—12 nappal rövidebb a tenyészidő, mint a Gödöllői-dombságon. A hőmérsékleti adottságok általában a Duna—Tisza köze egész területén kielégítőek, ellenben a csapadékviszonyok csupán Baja környékén kedvezőek, másutt mindenütt a szükségesnél kevesebb hull, főleg a kritikus időszakban. A Duna—Tisza köze tehát — egészét tekintve — nem sorolható hazánk búzatermelésre alkalmas tájai közé. A kedvezőtlen talaj- és éghajlati adottságok hatása lemérhető a búza vetésterületi részesedésének nagyságán. A mintegy 23%-os (1930-as évek: 28%) országos vetésterületi aránnyal szemben a Duna—Tisza közén a szántóterületnek csak kb. 16—17%-án termelik. Az ország búzavetésterületének mintegy 12%-a jut tájunkra. Az 1930-as években is hasonló volt az arány: 11,4%. A búzaterületnek csaknem mintegy 96—98%-a őszi vetésű, a tavaszi búzát csak a kifagyások, vadvízkárok pótlására szokták vetni, vagy abban az esetben, ha nem voltak kedvezőek a viszonyok az őszi vetésre. Az őszi búza termelése — leginkább az eltérő talajviszonyok következtében —, nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a Duna—Tisza közén. Elsősorban a szomszédos, hazánk fontosabb búzatermő vidékeihez csatlakozó peremterületeknek a főnövénye: a Duna mellékén, a Tápió vidékén, a Tisza völgyében, a Bácskában, valamint a hegylábi területeken ér el magasabb részesedést, 24— 27%-ot. A homokos területeken, a Duna—Tisza köze középső vidékének nagy részén 10% alatt marad aránya, csak néhol, a kötöttebb, humuszos talajokon emelkedik fel 15—18%-ra. Budapest körül, mint valamennyi kalászosnak, a búzának is igen kicsi a vetésterülete. A tavaszi búza vetésterületének lokalizálása nem oldható meg, elterjedése évről évre változik aszerint, hogy milyen károk keletkeztek az őszi vetésekben. A felszabadulás után — a 30-as évekhez képest — a búza vetésterülete országosan csökkent, ennek megfelelően alakult a Duna—Tisza közi vetésterület is: a korábbi 20%-ról 16%-ra esett vissza. Ez a csökkenés azonban nem volt egyetemes. Amíg ugyanis a homoktalajokon valóban kevesebb búzát vetettek, a peremtájak néhány körzetében jelentősen terjeszkedett, mégpedig nem is a legalkalmasabb területeken. Ez történt a Duna mentén, továbbá Szeged és Csongrád környékén is. Egyébként termelésének területi eloszlása mitsem módosult. 1956 óta viszont megszűnt a kötelező vetéstervek alkalmazása, jobban érvényesülhettek a helyi adottságok, valamint a gazdaságosságra irányuló törekvések. Ennek eredményeképpen általában mindenütt csökkent a kenyérgabonafélék, köztük a búza vetésterülete (29. ábra). Az őszi búza termésátlagai alapján a Duna—Tisza köze két részre osztható. Kisebbik felén nagyjából az országos átlagnak megfelelő a búza termése, sőt egyes foltokon jóval meg is haladja azt. Ennek a magasabb termésátlagú területnek a határai úgyszólván pontosan egybeesnek a középkötött, meszes vályog, ill. a homokos vályogtalajok elterjedésével. Ennek megfelelően a Tápió vidéke, Budapest környéke, Cegléd, Abony, Kiskunfélegyháza és Szeged vidéke, a Duna menti síkság, valamint Bácska alkotja ezt a körzetet. A fennmaradó, tájunk nagyobb felét elfoglaló terület, elsősorban a hátság D-i része, továbbá valamennyi laza homok, ill. gyenge minőségű szikes talajokkal borított vidék búzatermelési átlaga alatta marad az országos termésátlagnak, helyenként pedig annak csupán felét éri el. Számos olyan körzetben is kiterjedt búzatermelés folyik, ahol igen alacsonyak a termésátlagok: a Duna menti gyenge minőségű szikeseken, az É-i 6 Duna—Tisza köze 81
