Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
Más szóval: már a XVIII. sz. végén a Duna—Tisza köze területének mintegy háromnegyed része — bár nagyrészt egészen külterjes módon — mezőgazdasági célokra volt hasznosítva. A mezőgazdasági terület azóta mindössze néhány %-kal növekedett, s jelenleg kb. 86% (11. táblázat). Amíg 1789-ben a mezőgazdaságilag hasznosított terület mintegy 37%-át művelték belterjesebben, csaknem kétharmada rét-legelőként szolgált, addig jelenleg több mint háromnegyede szántó, kert ill. szőlőterület, s egynegyede sem maradt meg rét-legelő gyanánt. A belterjes műveléságak térhódítása még jobban kidomborodik, ha a mezőgazdasági terület különböző műveléságait — munkaigényességük alapján — szántóra számítjuk át (1 kh szántó megfelel 0,2 kh kertnek vagy szőlőnek, 5 kh rétnek, ill. 10 kh legelőnek). Az így nyert adatok mutatják, hogy bár 1895-től csökkent a mezőgazdasági terület abszolút kiterjedése, mégis a belterjes műveléságak gyors terjeszkedése következtében nőtt a munkaerőigény, azaz a mezőgazdasági terület jelenleg jóval több szántóegységnek felel meg, mint eddig bármikor (16. ábra). 16. ábra. A szántóra redukált művelt terület százalékos növekedése 1789 és 1956 között 3. A VETÉSTERÜLETI MEGOSZLÁS ALAKULÁSA A vetésterületi megoszlás néhány időkeresztmetszetben való vizsgálata ugyancsak adalékokat szolgáltat ahhoz a megállapításhoz, hogy — bár a XIX. sz. során általában Magyarország egész területén gyors ütemben fejlődött a mezőgazdaság — a Duna—Tisza közén különösen mélyreható és gyors volt a változás. Minthogy a XVIII. és XIX. századi vetésterületi adatok hiányosan, ill. a különböző területekről eltérő időpontokból állanak rendelkezésre, csak vázlatos kép rajzolására vállalkozhatunk. A II. József korabeli összeírásból fennmaradt feljegyzésekből kitűnik, hogy abban az időben a termelés még csak néhány növényre terjedt ki. A homokhátság területén szívesen foglalkoztak már akkor is rozs termesztésével, majd egy vagy két esztendős ugarolás után árpát vagy ritkábban búzát vetettek. Említés esik a zabról, a kukoricáról és a tarlórépáról is, de ezeknek rendszeres vetéséről még szó sem volt. A D-i bácskai területeken viszont a búza vezetett, meg a búza-rozs keverékéből álló kétszeres vetése terjedt el. Itt már nagyobb méretű volt a kukorica, zab, tarló-4* 51
