Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
túlnyomó részük azonban szórványtelepülések, egyedülálló tanyák lakója. A homokhátságon a tanyásbirtokok vagy teljesen, vagy részben szőlőbirtokok. Ezek pedig jóval kisebb kitérjedésűek, aprózottabbak, mint a szárazföldi tanyásbirtokok. Ezért a homokon sokkal sűrűbb a tanyahálózat, mint az árterek kötöttebb talajain. 3. A MEZŐGAZDASÁG PIACVISZONYAI A helyi lakosság fogyasztása mellett a Duna—Tisza közi mezőgazdaság fejlődésében, a sajátos profil kialakulásában kiemelkedő szerepet játszott a belföldi piac (ezen belül is kimagasló Budapest jelentősége), továbbá a legutóbbi évtizedek során megélénkült külföldi kereslet. a) Budapest — fokozottabban az utolsó száz év, a népesség megsokszorozódásának időszaka alatt — valamennyi hazai mezőgazdasági vidék árutermelésének irányára, mértékére rendkívüli hatást gyakorolt, a közvetlen szomszédságában fekvő Duna—Tisza közét, különösen annak É-i felét teljesen a saját mezőgazdasági övezetévé alakította. A közeli, nagy fogyasztási góc hiányában a híres Duna—Tisza közi tájtermelést (gyümölcs, szőlő, zöldség stb.) elősegítő természeti adottságok minden valószínűség szerint — amint az pl. a Nyírség esetében is történt — még hosszú évtizedeken át is részben kihasználatlan lehetőségek maradtak volna. A fővárosi piac nagyon sokoldalú árutermelést fejlesztett ki, úgyszólván korlátlanul felvette a homoki mezőgazdaság minden árufeleslegét, de kiváltképp a zöldség- és főzelékféléket, gyümölcsöt, szőlőt, bort, lisztet, mákot, burgonyát, valamint húst és tejet. b) Bár Budapest felvevőképességéhez mérten az ország többi részének a Duna—Tisza köze mezőgazdaságát érintő fogyasztása szinte jelentéktelen, egyes cikkekből (gyümölcs, szőlő, bor, zöldség, baromfihús) mindig számottevő volt a forgalom, elsősorban az iparvidékek felé. A mezőgazdasági termékek közvetlen forgalma mellett rendkívül nagy mértékben került országos fogyasztásra Duna—Tisza közi áru a helyi feldolgozó ipar termelvényei útján. A legnagyobb szerepet ezen a téren a konzervgyárak (Kecskemét, Nagykőrös, Szeged, Dunakeszi), a paprika- (Szeged, Kalocsa, Miske, Sükösd, Fájsz), továbbá a tej- (Bácsbokod, Kecskemét) és húsfeldolgozó ipar (Szeged, Cegléd stb.) játszotta, de meg kell említeni az országos ellátásba bekapcsolt malom- (Kecskemét, Szeged), szesz- (Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Cegléd, Kiskőrös stb.), textil- (Szeged, Kisszállás, Harta) és növényolajipart (Kecskemét, Baja) is. Nemcsak a helyi feldolgozó ipar számára termelt a Duna—Tisza közi mezőgazdaság, hanem számos — az ország más tájain fekvő — üzem is innen szerezte be nyersanyagát. A legszorosabb termelési kapcsolat a cukorgyárakkal (Selyp, Szolnok, Kaposvár, Ercsi) alakult ki, emellett zöldség-, főzelékféle, gyümölcs, olajosmagvak, gyapjú, dohány, tej került feldolgozásra távolabbi, elsősorban fővárosi üzemekben. c) Már a múlt századtól kezdve megindult néhány keresettebb mezőgazdasági termék (gyümölcs, szőlő, bor, zöldség, baromfi, élősertés) exportálása, akkor még csak főleg a Monarchia többi része (Ausztria, Galícia, Csehország) felé. A XX. sz. harmincas éveiben ez a kapcsolat úgyszólván egész Nyugat-Európára kiterjedt. A felszabadulást követő évtized során csaknem teljesen elsorvadt a kapitalista országokba irányuló kivitel, viszont fokozatosan új kapcsolatok 39
