Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
szükséglettel szemben a 392 ezer főnyi mezőgazdasági dolgozó márciustól októberig 78 millió munkanapot képes teljesíteni. Kétségtelen, hogy ezek az adatok nem tükrözik hűen a Duna—Tisza közi munka erőviszonyokat: a népesség munkaerőkészlete 1949-ben nem haladta meg ilyen mértékben a munkaidő szükségletet. Számításba kell venni ugyanis azt, hogy az egyes műveléságak munkaigényének felméréséhez használt normák elsősorban szervezett nagyüzemi gazdálkodás feltételei között érvényesek, az így kiszámított színvonalnál pedig az átlagos termelékenységi színvonal lényegesen alacsonyabb. Továbbá: a normák szerinti adatok nem tartalmazzák a munkahelyváltoztatással (a lakóhelytől távol fekvő vagy több tagból álló birtokok esetében) járó időveszteséget, a Duna—Tisza közi szántóföldi termelés sajátosságai (kiterjedt zöldség-, főzelék, fűszerpaprikatermelés) következtében előálló munkaigénytöbbletet, valamint a legelő művelésére és az állatállomány gondozására fordított munkaidőt. Figyelembe véve a Duna—Tisza közén a szektorális megoszlást, az átlagos termelékenységi színvonalnak mintegy 20%-kal magasabb munkaidő-szükséglet felel meg, amit további 20%-kal növel a munkahely változtatásra fordított idő. Eképpen mintegy 65 millió munkanapra nő az évi munkaszükséglet, s ennek alapján, nem feledkezve meg a munkaigényes szántóföldi növények arányáról, az állattenyésztés fejlettségi fokáról (évente kb. 15 millió munkanapot igényel), valamint az iparba áramlók jelentős számáról, nagyjából kielégítőnek tűnik a Duna—Tisza köze munkaerőellátottsága. Időszakosan gyakran lép fel — elsősorban a szőlőtermelő körzetekben — munkaerőhiány, ugyanis a különböző műveléságak munkaerőszükséglete nem osztódik el egyenletesen a nyolc hónapra, hanem néhány hétre torlódik össze. A téli hónapok folyamán viszont határozottan jelentős a munkaerőfelesleg. A mezőgazdasági keresők 1949. évi területi eloszlása részben a talajviszonyokat, részben pedig a mezőgazdaság belterjességi fokát tükrözi (10. ábra). Legnagyobb sűrűség a vályogtalajokon, valamint a belterjesen művelt homokterületeken mutatkozott. Ezer kh mezőgazdasági területre (szántó, kert, szőlő, rét, legelő) átlag 181 mezőgazdasági kereső jutott; míg azonban a Tápió vidékén, a Csepel-szigeten, a kalocsai paprikatermelő körzetben, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Szeged, Kiskőrös és Jánoshalma környékén 200, 3* 35 10. ábra. Az 1000 kh mezőgazdasági területre jutó mezőgazdasági keresők száma községenként (1949)
