Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

V. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági körzeteinek vázlata

1 I <100 100-110 110-120 120 -130 130-140 140 <

141. ábra. 1 kh takarmány vetésterületre (kukorica, árpa és zab nélkül) jutó szarvasmarhák száma (1957)

142. ábra. 100 kh takarmánygabonavetésterületre jutó sertések száma (1957)

marhatenyésztés fejletlensége miatt a számosállatsűrűség csaknem mindenütt az országos színvonal alatt marad. A D-i és K-i peremterületen a sertéstartás, a legelőben bővelkedő Duna mentén és a homok vidéken a juhtenyésztés emelkedik az országos színvonal fölé. Budapest és Szeged környékén, valamint a tanyákkal behálózott hátság területén jelentős szerephez jut a baromfitartás és a lótenyésztés is.

5. A Duna—Tisza közi mezőgazdaság összes termelési értékének megoszlása az egyes fő ágazatok között rendkívül sajátos. A szántóföldi termelés mintegy 47%-át adja az összes termelési értéknek. Ugyanakkor magas a gyümölcstermelés (19,5%) és a szőlőtermelés (15,2%) részesedése, viszont meglehetősen alacsony az állattenyésztésé (18,4%).

E négy ágazat egymáshoz való viszonya természetesen területenként igen nagy mértékben módosul. A szántóföldi termelés három Budapest környéki járásban (aszódi, monori, gödöllői) a mezőgazdaság által termelt értéknek több mint 60—70%-át adja. Hasonló a helyzet a bajai járás területén. Ezek a magasabb arányok nem vezethetők vissza egyértelműen a szántóföldi kultúra magasabb színvonalára; jelentősen közrejátszott kialakulásukban az, hogy a megnevezett járásokban a szőlő- és gyümölcstermelés nem nagyon fejlett. A Duna—Tisza köze többi területén — a kiskunfélegy-304