Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
A cséplés nem gátolja a tarlóhántást, mert a gazdaságok elegendő számú cséplőgépmeghajtású motorral rendelkeznek. A tarlóhántást inkább az a körülmény lassítja, hogy az univerzál gépeknek növényápolást, kaszálást kell végezni és így a szántótraktorokat kell felhasználni az aratógépek vontatására. 4. NÖVÉNYÁPOLÁS A gépi növényápolás az állami gazdaságokban sem egészen megoldott. A kapálás zömében ugyan már gépi munka, de még a lóra, ekekapára, sőt a kézierőre is szükség van. Állami gazdaságaink többsége számos univerzál traktorral rendelkezik, de az egyik legfontosabb munkagépből, a függesztett kultivátorból már nem ilyen jó az ellátás. Legtöbb univerzál gép a Duna menti árterület gazdaságaiban van, amit magyaráz az is, hogy ezek többségükben területileg is a legnagyobbak, és itt a kapásvetésterület is kiemelkedő. Az univerzál traktorok száma meghaladja a 10 db-ot a garai, bajai, kiskunsági és taksonyi gazdaságban. Ez indokolt is, mivel itt foglalnak el legnagyobb területet a kapások. Nem emelkedik azonban ugyanígy az ellátottság a függesztett kultivátorból. Ebből is a bajaiban és a kiskunságiban van a legtöbb, de a másik kettőben már kevesebb, az előbbieknek csak fele, kétharmada. Ez különösen a garai gazdaságot érinti, mivel itt a legnagyobb a kapások vetésterülete. Több olyan gazdaság is van (városföldi, szakmári, fehértói, felsőbabádi, sződligeti, cifrakerti), ahol vagy egyáltalán nincs, vagy az univerzál traktorok számához viszonyítva igen kevés a függesztett kultivátor. A homokhátsági gazdaságok többségében szám szerint kevés az univerzál traktor. Ezek a gazdaságok azonban területileg is a kisebbek közé tartoznak, kicsiny a kapásvetésterületük. Függesztett kultivátorból a felszereltségük kielégítő. Ez fontos azért, mert a homokon az egyetemes kultivátorral még nehezebb dolgozni, mint a kötöttebb talajokon. A kapások gépi művelése a gépellátottságon kívül azt is megköveteli, hogy a megművelendő vetésterület alkalmas is legyen a gépi művelésre, vagyis a kellő távolság, az egyenes sorok meglegyenek. A legjobb megmunkálási lehetőséget a négyzetes vetések szolgáltatják. A gépi növényápolás előrehaladottságát nem a gazdaságok univerzál traktorainak száma, hanem az egy traktorra jutó kapás vetésterület nagysága mutatja meg. Természetesen ezt sem lehet ilyen egyértelműen alapul venni, mert még számos tényező érezteti hatását, nagyjából mégis megközelítő képet ad a gépesítés arányáról. A gépi kapálás a Duna—Tisza közi állami gazdaságokban jóval előrehaladottabb, mint a mezőgazdaság más szektoraiban; vagyis az egy univerzál traktorra jutó kapás terület az állami gazdaságokban kisebb, a gazdaságok 86%ában nem éri el a 100 kh-at (ez az adat azonban nem teljes, a valós állapotnál kisebb, mert a kapás vetésterületet adatok hiányában csak a kukorica, burgonya és répa alapján számoltam). Ezen belül is a gazdaságok 40%-ában 50 kh alatti az egy gépre jutó kapás terület. Nagyobb számú gép csak a taksonyi és bösztöri gazdaságban van, néhány helyen pedig (Vaskút, Tiszakécske, Fehértó, Alag) csak 3—4 univerzál traktorral rendelkeznek, ami azonban a kapásnövények arányához viszonyítva nem kevés, mert a sorközi kapálást 3—4 nap alatt el lehet végezni. A gazdaságok 46%-ában 50—100 kh kapás jut egy traktorra, de szám szerint kevés 295
