Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
eke jut. Ettől nagyobb eltérés csak néhány helyen jelentkezik. A kunbajai, helvéciai, alagi, vaskúti és kátai gazdaságban egy traktorra 2 vagy ennél több eke is jut. Tehát az állandó tartalék is megvan. Ezzel szemben az izsáki, szakmán, városföldi, csengődi, sződligeti, cifrakerti gazdaságban egy szántótraktorhoz lényegében csak egy eke van, ami az őszi mélyszántások idején kevésnek bizonyulhat. A tárcsák megoszlásában már nagyobbak a különbségek az egyes gazdaságok között. Egy traktorra átlagosan 0,9 tárcsa jut, de a katymári, vaskúti, tájói, császártöltési, cifrakerti gazdaságban nem éri el a 0,5 db-ot, a kunbajaiban, helvéciaiban, fehértóiban pedig eléri ill. meghaladja a 2-t. A tárcsák jelentősége azonban kisebb; jobbára a tarlótárcsázásra használják. A henger nélkülözhetetlen a mezőgazdasági munkában. A talaj tömörítés, a talajvédelem, a jó talaj szerkezet kialakításának egyik fontos eszköze. Egy traktorra átlagosan 1,6 db henger jut, de a cifrakerti, sződligeti, tiszalcécskei, vaskúti, csengődi, bugaci és izsáki gazdaságban nincs is minden traktorhoz henger. Ezzel szemben a városföldi, bösztöri, solti, alagi, szakmári, kátai és bajai állami gazdaságban 1 traktorhoz több mint 2 henger tartozik. A szántóföldi kultivátorok száma a legkisebb; átlagosan 0,4 db jut egy traktorra. Néhány gazdaságban — kunbajai, fehértói, garai — traktoronként eléri az 1 db-ot, több gazdaságban — taksonyi, vecsési, csengődi, szakmári, tiszakécskei — pedig egyáltalán nincs. A munkagépek összességét tekintve legjobban ellátott állami gazdaságok a kunbajai, fehértói, helvéciai és kátai gazdaság. Szám szerint ez mégsem jelent sok munkagépet, mert ezek a gazdaságok kicsinyek, a traktorok száma is kevés, a helvéciai kivételével mélyen alatta marad az egy gazdaságra jutó traktorok átlagos számának. A gépesítés színvonala, az ellátottság akkor mutatkozik meg, ha megvizsgáljuk, mekkora az egy traktoregységre, vagy az egy gépre jutó területegység, az elvégzendő munkamennyiség. Kedvező kép alakul ki, ha a szántó- és univerzál traktoregységet együttesen viszonyítjuk a földterülethez. A Duna- Tisza közi állami gazdaságok átlagában így 212 kh szántó jut egy traktoregységre. A gazdaságok 7%-ában nem éri el a 150 kh-at, 52%-ában 150—200 kh, 38%-ában 200—250 kh, 3%-ában pedig meghaladja a 250 kh-at. Mivel a talajmunkát, elsősorban a szántást túlnyomórészt a szántótraktorok végzik, az univerzál gépek számításba vétele nem ad reális képet. Helyesebb, de kedvezőtlenebb állapotot eredményez az egy szántótraktoregységre jutó szántó figyelembevétele. A gazdaságok átlagában ez 303 kh, tehát lényegesen több az együttes részesedésnél (67. táblázat). A gazdaságok 3%-ában nem éri el a 200 kh-at, 21%-ában 200—250 kh, 38%-ában 250—300 kh és 38%-ában meghaladja a 300 kh-at. Ezeket az arányokat módosítja és az egy traktoregységre jutó szántó nagyságát mérsékli az évelő pillangósok kiterjedt termelése. A gazdaságok közel egyötödében (19%) a szántó 10%-át sem foglalja el a pillangósok vetésterülete, 68%-ában azonban már 10—20%, 13%-ában pedig meghaladja a 20%-ot is. Ezeken a területeken tehát talajmunkát végezni éveken keresztül nem kell. A gépesítés színvonalának területi megoszlása alapján kitűnik, hogy a gépekkel legrosszabbul ellátott gazdaságok a Duna—Tisza köze DNy-i részén (annak ellenére, hogy itt a mezőgazdasági termelés természeti — talaj, éghajlati — adottságai a legjobbak), továbbá a homokhátságon helyezkednek el. 19* 291
