Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

121. ábra. A kacsatenyésztés területi elterjedése. 1 pont — 100 kacsa

szesből. A teljes baromfiállományon belül jelentősége valamivel kisebb, mint a lúdé; mindössze 3,5%-a az összes baromfinak (az országos átlag ennél valamivel több: 3,8%). Ez az arány azonban az 1935-ös 6,8%-hoz viszonyítva alacsony, annak alig több mint felét éri el.

A kacsa tenyésztése is kevésbé a tojás, inkább a hús, zsír, toll nyerése érdekében történik. A tyúkhoz hasonlóan minden községben tenyésztették, de a létszám tekintetében nagy eltérések voltak. Jelenleg a megcsökkent létszám mellett az egyes községek közötti különbségek is kisebbek. 1935-ben számos település kiemelkedett nagyarányú kacsatenyésztésével, és kisebb körzetek, helyesebben gócok alakultak ki részben a vizenyős területeken, a Duna és Tisza mentén, részben a tanya világban, részben pedig a hizlaláshoz szükséges kukoricával bőven rendelkező területeken (Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Solt, Tiszakécske, Bácsalmás, Abony, Lajosmizse, Madaras, Csongrád, Kiskunmajsa, Hajós, Soltvadkert) (121. ábra).

Napjainkig ezek a kisebb, intenzívebb tenyésztési gócok megszűntek, és a sűrűség sokkal kiegyenlítettebbé vált. Nagyobb számú kacsa csupán Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa helységekben található, de ez is az 1935-ös állománynak csak mintegy 50—65%-a.

Az elmúlt három év fejlődésében kiegyenlítődés tapasztalható. Erre utal az a körülmény is, hogy azokban a járásokban (ráckevei, kiskunfélegyházi), amelyek legjobban megőrizték kacsatenyésztésüket, vagyis az ötvenes évek

253