Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
120. ábra. A lúdtenyésztés területi elterjedése. 1 pont — 100 lúd A lúd tenyésztése is elterjedt az egész Duna—Tisza közén, és a 30-as évek közepére kialakult egy intenzív lúdtenyésztő körzet a homokhátság DK-i részén, a Tisza mellett, nagyjából Kiskunfélegyházától Ásotthalomig (120. ábra). Természetesen éles határt nem lehet húzni, mert az egész homokhátságon sok ludat tartottak. A területi elterjedésből kitűnik, hogy tenyésztése egyrészt kapcsolódik a vizenyős tiszai árterülethez, másrészt a kiterjedt tanyavilághoz, ahol a liba szabadon mozog, megtalálja élelmét, másrészt elegendő zöldet — füvet — vehet magához, amely neveléséhez nélkülözhetetlen. Ez a terület nagy mennyiségű hízott libát, tollat adott a külkereskedelem részére, de a budapesti piacra is. Természetesen a Duna mellett és a bácskai területen is voltak ludat intenzívebben tenyésztő községek. A Duna—Tisza köze É-i részén a nagyobb mérvű tenyésztés főleg a fővárosi piac ellátására szolgált. A Duna—Tisza köze 1935-ös nagyszámú lúdállományának 1957-ben még fele sem, 41%-a található meg. De nemcsak a nagymértékű számszerű visszaesés a jellemző, hanem a lúd a baromfitenyésztésen belül is sokat veszített jelentőségéből. Amíg 1935-ben a teljes baromfiállományból több mint 12%-kal részesült, addig 1957-ben nem éri el a 4%-ot sem. A ludat, hasonlóan a tyúkhoz, túlnyomórészt (99%-ban) az egyéni gazdaságokban tenyésztik (a nem mezőgazdasági foglalkozásúak tenyésztése kisebb arányú, mint a tyúknál). A szocialista szektor állománya tehát igen kicsiny. A termelőszövetkezetek 251
