Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
összes számosállat, ugyanakkor területünk lakóinak száma az elmúlt félévszázad alatt (1900 és 1949 között) közel másfélszeresére növekedett. Természetesen a csupán számszerű összehasonlítás tévútra vezet, és roszszabb képet mutat a lakosság ellátása tekintetében, ha a minőségi fejlődést nem vesszük figyelembe. Az állattenyésztés állapota azonban nem olyan kedvezőtlen, mint az a számszerű összehasonlításból látszik. A minőségi javulás, a magasabb termelőképesség (tej, hús, zsír, gyapjú stb.) következtében a megnövekedett lakosságot is bővebben ki lehet az állati termékekből elégíteni, mint egy jó fél évszázaddal ezelőtt. Kétségtelenül belterjesebb irányba fejlődött az állattenyésztés, de a korszerű tenyésztés színvonalától még messze van. Az elmúlt hét évtized alatt a tenyésztés belterjesebbb irányba való tolódása eléggé kisméretű. Változott ugyan az állatállomány fajok szerinti összetétele, azonban ebben a tekintetben is némi eltérés tapasztalható az országos és a Duna—Tisza közi állapot között. Országosan több lett a szarvasmarha, a sertés, a juh és csak a lovak száma kevesebb. Ezzel szemben a Duna—Tisza közén a sertés és a juh kivételével — amelyeknek tenyésztése ma kiterjedtebb — kisebb az állatállomány, mint a harmincas évek közepén. Ez megmutatkozott az 1000 kh mezőgazdasági területre számított számosállatsűrűségben is. Országosan a számosállatsűrűség az 1935. évi 226-ról 1957-re 235-re emelkedett. Az összes számosállat ugyan ma valamivel kevesebb, mint 1935-ben, az állatsűrűség mégis növekedett. Ennek az az oka, hogy csökkent a mezőgazdasági (szántó, rét, legelő) terület. Az országos állapottal szemben a Duna—Tisza közén nem emelkedett, sőt csökkent a számosállatsűrűség; az 1935-ös 192-ről 186-ra esett vissza. Területünk nagyobb részén ugyan ma is ott a legsűrűbb vagy legritkább az állomány, ahol 1935-ben, de a főváros környékén, még inkább a Duna völgyében, a Bácskai-lösztáblán némileg hanyatlott az állattenyésztés, s ma már nem is igen válik el a homokhátság és a szikesek kisebb állatsűrűségétől (116. ábra). Számos helységben 20—50 számosállattal van kevesebb 1000 kh-on, mint a háború előtt. (Néhány helységben még ennél is nagyobb a különbség.) Az 1957-es nagyobb sűrűségű területeken — ráckevei járás, Szeged környéke — az állomány nagysága nem igen változott, nagyjából azonos a számosállatsűrűség mindkét időpontban. A homokon és a szikeseken annak ellenére, hogy némileg növekedett az állatsűrűség, mindkét időpontban alacsony, 100—180 számosállat jut 1000 kh mezőgazdasági területre, tehát kevesebb, mint a Duna—Tisza köze átlagában. Az elmúlt két évtized alatt az állattenyésztés szerkezetében a Duna—Tisza közén is, országosan is némi változás történt. Ez az átalakulás, fejlődés azonban nem egyforma. Ezt mutatja az összes számosállat százalékos megoszlása (54. táblázat). Eltérés figyelhető meg a szarvasmarha részesedésének alakulásában, bár a folyamat iránya megegyező. 1954-ig a Duna—Tisza közén is, országosan is emelkedett a szarvasmarhatenyésztés súlya az állattenyésztésen belül, ez a növekedés azonban törést szenvedett, és 1957-re területünkön visszaesett az 1935-ös szintre. Országosan is csökkent a szarvasmarha aránya, a húsz év előtti szintre azonban nem zuhant le, azt ma is meghaladja. A szarvasmarha részesedésének ilyen alakulása nem jelenti azt, hogy tenyésztése hanyatlott le az elmúlt évek során, csak fejlődése lassú, és más tenyésztési ágak gyorsabban fellendültek, így az összes számosállatból való részesedésük megnövekedett. 238
