Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Az 1000 kh mezőgazdasági területre számított ló számosállatsűrűség a Duna—Tisza közén eléggé változatos. Lehet találni nagyobb sűrűségű és egészen ritka állományú területeket, melyeknek határait viszonylag könnyen meg lehet állapítani. Természetes egy-egy területen belül sem teljesen egyenletes a lósűrűség. Gyakori jelenség, hogy egymás mellett fekvő községekben is nagyok az eltérések. A 30-as évek közepén, második felében, amikor a lótenyésztés elérte a csúcspontját, hasonló volt a helyzet, és az akkor kialakult állapottól lényegesen nem tér el ma sem. Az állomány létszáma ugyan kevesebb, de kisebb eltérésektől eltekintve egyenletesen, az egész Duna—Tisza közét érintve csökkent meg a ló számosállatsűrűség. A lósűrűség területi eloszlása nagyjából ma is ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt, csak megcsökkent állománnyal (105. ábra). Így az akkori magas sűrűségű területeken, mint Kecskemét és környékén, Szeged körzetében, Baja— Bácsalmás körül, a főváros környékén a ló számosállatsűrűség 60—100-ról lecsökkent általában 50—75 ló számosállatra, és ennél magasabb sűrűség csak néhány községben, Szeged és a főváros körül található. A tenyésztés erőteljességét mutatja, hogy ez a sűrűség messze meghaladja az országos átlagot. A számszerű visszaesés mellett is viszonylag Csongrád megyének a Duna—Tisza közére eső részén, főleg a Tiszához közelebb fekvő községeiben és a főváros környékén maradt meg legmagasabb arányban az állománysűrűség. Kevesebb lett a ló 1000 kh mezőgazdasági területen Kiskunhalas környékén, ahol a 30-as évek közepén is az országos átlag alatti alacsony, 30—40-es lósűrűség mutatkozott. Kunszentmiklós környékének egykori alacsony sűrűségű területe erősen megváltozott. Egyes községekben maradt az alacsony sűrűség, más helységekben (Kunadacs, Sári, Gyón) viszont előretört a lótenyésztés, és 60—100-ra emelkedett a lósűrűség. A területhez viszonyítva nagyarányú, az országos átlagot meghaladó a lótenyésztés a Duna menti községek többségében. Számos helységben ez már 1935-re kialakult (60—100 ló számosállat 1000 kh-га), tehát nem újkeletű jelenség. Magas volt és ma is magas a lósűrűség a Csepel-szigeten, továbbá a dabasi, monori, gödöllői, váci és az aszódi járás számos községében (60—100 db). A létszámot és ezzel a sűrűséget tekintve mindegyik járásban van csökkenés, a dabasi kivételével, ahol Sári—Dabas—Gyón községekben jelentősen megnövekedett az állomány. Kisebb mérvű csökkenés figyelhető meg a nagykátai és ceglédi járás községeiben is, csak Cegléden és Tápiószentmártonban nagy a visszaesés; a jelenlegi sűrűség kb. fele a 20 évvel korábbinak. A már említett magasabb lósűrűséggel rendelkező területek — a Duna— Tisza köze É-i és Ny-i részén — jellemzője a nagyobb zabtermelés. Ez nem a vetésterület nagyságában, hanem a magasabb termésátlagokban mutatkozik meg, leginkább az É-i részen. A főváros környékén számos község nagyobb sűrűségét egyrészt a városi fuvarozás, másrészt és elsősorban a főváros körüli zöldövezet szántóföldi zöldségtermelése és a zöldségféléknek a fővárosi piacokra való szállítása indokolja. b) A kancaállomány alakulása A lótenyésztés jelentőségének csökkenését, a tenyésztés ütemének lelassulását mutatja a kanca — tehát az anyaállat — arányának állandó, egyenletes csökkenése, amely szinte egyöntetűen bekövetkezett az egész Duna—Tisza 13* 195
