Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
105. ábra folytatása 1000 kh mezőgazdasági területre jutó ló számosállat-30 30 -39 90-99 50-59 60 - 79 75-99 100-ken, mert a lófogattal való gyors közlekedésnek csökkent a jelentősége. Szerepe azonban a homokhátságon, a tanyavilágban továbbra is megmaradt, a mezőgazdasági munkák elvégzésén kívül egyrészt közlekedési célokra, másrészt a gyümölcs-zöldségfélék piacra szállítása érdekében. A lóállomány számszerű alakulásában 1895-től csak kismértékű emelkedés következett be. A ló elsősorban igavonó, és tenyésztését nagyobbrészt az állati munkaerőszükséglet szabta meg, kevésbé befolyásolta a külföldi piac, ill. az értékesítési viszonyok alakulása. Ebben az időszakban a lótenyésztés már megállapodottságot mutat, ami kitűnik egyrészt abból, hogy számszerű alakulásában jelentősebb változás nincs, másrészt a növendék- és kancaállomány arányainak csökkenéséből, tehát a csikónevelés háttérbe szorulásából. A növendékállomány 1911-es 16%-os részesedése 1935-re lecsökkent 8%-ra, a kanca aránya pedig 55%-ról 47%-ra. A legnagyobb visszaesés a főváros környékén tapasztalható, ennél lényegesen kisebb a homokhátságon, a Duna menti árterület egyes részein pedig minimális a növekedés, ami főleg az itteni nagybirtok csikónevelő tevékenységének tudható be. Az 1000 kh mezőgazdasági területre jutó ló számosállatsűrűség alapján különösen szembetűnő a fejlődés a homokhátságon (105. ábra). Ez természetesen összefügg a homokhátság kiterjedt tanyavilágával, a rosszabb közlekedési hálózattal, ami szinte nélkülözhetetlenné tette az igaerő tartását. A lótartás fejlő-191
