Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
az összes számosállatból, akkor megállapítható, hogy a két időkeresztmetszet között (1935—1957) az állattenyésztés szerkezete, az állatállomány összetétele nem javult (103. ábra). Elsősorban a szarvasmarhatenyésztés felfuttatására van tehát szükség. A szarvasmarha aránya az egész Duna—Tisza közén 1935-ben nagyrészt 40—60% között ingadozott, a 60%-ot csak néhány községben haladta meg (Hajós, Szakmár, Csornád, Kartal, Püspökhatvan, Galgagyörk). Ezzel szemben 1957-ig területi megoszlásában bizonyos eltolódás következett be, és ma a Duna—Tisza közi településeknek csak 9%-ában 60% fölötti a szarvasmarha részesedése. Emellett szarvasmarhát intenzívebben tenyésztő gócok alakultak ki, így az É-i részen elsősorban az aszódi járás É-i és a váci járás K-i községeiben 50—70%-os aránnyal. Lényegében ez a körzet megvolt 20 évvel ezelőtt is, csak kisebb részesedéssel. Hasonlóan magas még (50—70%) a szarvasmarha részesedése Dabas— Lajosmizse—Albertirsa környékén, továbbá Farmostól Tiszakécskéig a megyehatár melletti településekben. Ez utóbbi területet az előbb említett, szarvasmarhát nagyobb mértékben tenyésztő körzettől csak Cegléd—Nagykőrös választja el. E területen általában az 1000 kh mezőgazdasági területre számított sűrűség is magas. Ez az erőteljesebb szarvasmarhát tenyésztő körzet már 1935-ben fellelhető, azonban korántsem ilyen határozottan és egyöntetűen, mint ma. Jellemző az a körülmény is, hogy a főváros körül Dunakeszitől Alsónémediig félkör alakú sávban kisebb a szarvasmarha aránya (30—50%), és mellette erősen kidomborodik a még mindig tekintélyes kecsketenyésztés. Említésre méltóan (kb. 10%-kal) megnövekedett az összes számosállatból a szarvasmarha aránya Kiskunhalas környékén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itt is szarvasmarhát nagyobb mértékben tenyésztő körzet alakult ki — mivel a területi sűrűség kicsi—, hanem csak arra mutat, hogy az elmaradott állattenyésztésen belül növekedett a szarvasmarha jelentősége. A homokhátság többi részén, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös környékén a szarvasmarha részesedése nem éri el az 50%-ot, de ugyanez volt a helyzet 1935- ben is, tehát az elmúlt 20 év alatt változás nem következett be. A két időkeresztmetszet alapján a Duna menti árterületen jelentéktelen a a változás, tehát a kialakult tenyésztési irány tovább érvényesül. A bácskai terület szarvasmarhaaránya megegyezik a homokhátság középső részén kialakult aránnyal, de ez már az 1935-ös állapothoz képest fejlődést mutat, mivel itt a nagyarányú sertéstenyésztés következményeként ebben az időben csak 30—40% volt a szarvasmarha részesedése az összes számosállatból, ami a legalacsonyabb érték volt az egész Duna—Tisza közén. A Bácskában és Kiskunhalas környékén a szarvasmarhatenyésztés növekedése a sertésállomány csökkenésével, Csongrád környékén és a középső körzetben (Örkény, Cegléd) pedig a lótartás csökkenésével járt együtt. A Duna—Tisza köze szarvasmarhatenyésztése elmaradott, mélyen az ország átlagos tenyésztési színvonala alatt áll. Ennek következményeként szarvasmarhatenyésztő jelleggel rendelkező területet kijelölni alig lehet. (Szarvasmarhatenyésztő jellegűnek tekintjük azokat a területeket, ahol a szarvasmarha összes számosállatból való részesedése kiemelkedő, az országos átlagot meghaladja, 60% feletti. Szarvasmarhát átlagosan tenyésztő területeken a részesedés 50— 60% közötti, 50%-os részesedés alatt pedig a tenyésztés átlag alatti.) A szarvasmarhatenyésztő jelleg csak a Duna—-Tisza köze É-i részén, az aszódi járás É-i és a váci járás K-i részén, továbbá Örkény környékén néhány községben lelhető 189
