Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei

о

EZD ЕШ w Ш”'

2. ábra. A napfénytartam évi összege 3. ábra. Az évi középhőmérséklet

órákban (50 évi átlag, Takács nyomán) (C°, 50 évi átlag, Bacsó nyomán)

száma jellemző tájunkra. Napsütésben gazdag középső részén nyáron 45%, télen 60% alatt marad a borultság, míg D-i és É-i pereme nyáron 50% alatti, télen 65% alatti felhőzetű. Ez a körülmény azért fontos, mert a felhőzet menynyisége és minősége határozza meg elsősorban a földfelszínre érkező sugárzás erősségét.

Kiemelkedő jelentőségű a mezőgazdaság szempontjából a levegő hőmérséklete. Az évi középhőmérséklet a Duna—Tisza köze É-i peremén, a Gödöllőidombságon 9—10 C°, a középső területeken 10 C° körüli, míg a D-i szegélyen

10,5 C° felett van (3. ábra). Hasonlóképpen a tenyészidőszak hőmérsékleti átlaga is alacsonyabb a dombvidéken (É-i szélén 15—16 C°, D-i peremén 16—17 C°), míg tájunk D-i nagyobbik felén mindenütt 17 C° felett van. Ugyanilyen irányú tagozódás mutatkozik valamennyi évszak hőmérsékletében. A leghidegebb hónap — csakúgy mint országszerte — a január (É-ról D felé haladva:

—2,5 C°------1 C° középhőmérséklettel), a legmelegebb pedig a július (ÉNy-ról

DK felé haladva: 19,5—21,5 C° középhőmérséklettel). Ezek az átlagértékek (1901—1950) azonban nem nyújtanak valóságos képet tájunk hőmérsékleti viszonyairól. Nem árulnak el semmit a hőmérséklet kilengéseiről, amelyek pedig éppen a Duna—Tisza közén mutatják a legszélső értékeket. Az 1901—1950 között eltelt félévszázad során itt észlelték a második legmagasabb nyári hő14

<3°-10°

°-n°