Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Legkevesebb a szemestakarmányok tápértéktermelése a kiskunhalasi és kiskőrösi járásban, ugyanakkor takarmányozásban kiemelkedő a rétek-legelők szerepe. Ez megfelel a külterjesebb legeltető szarvasmarhatenyésztésnek és a tekintélyes juhászainak, de már a sertéshízlalásnak (kiskunhalasi járás) nincs meg a helyben termelt takarmányalapja. Kevésbé felel meg a takarmánytermelés az állattenyésztés szerkezetének az aszódi járásban, ugyanis itt az összes keményítőnek több mint 70%-át a szemesek adják, ugyanakkor legmagasabb a tápértékigénye a szarvasmarhának. A szálasok és a réteklegelők viszonylag kevés tápértékét szolgáltatnak. Fejlett a sertéstenyésztés is, amelynek már megfelel a nagyobb arányú szemtermelés. Kevés a szarvasmarhának leginkább fontos zöldtakarmány a kecskeméti, kiskunfélegyházi és szegedi járásban is, viszont a szemesek nagyobb tápanyagmennyisége a sertéstenyésztésnek kedvez. A volt csongrádi járásban legnagyobb tápanyagigénye a sertésnek van, de a szemestakarmányok fehérje- és keményítőmennyisége, vagyis az összesből való részesedése az átlagos alatt marad. Igen aránya, ami legfeljebb a legeltető, % 100 90 80 70 60 50 90 30-20 10 II 1 Ш CZI 2 IV 99. ábra. A főbb haszonállatok takarmányigényének százalékos megoszlása keményítőértékben 1957-ben I — tehén, II — szarvasmarha összesen, III — ló, IV — sertés, У — juh, 1 — szemes és ipari takarmányok, 2 — szálastakarmányok és takarmányszalma, 3 — lédús takarmányok tekintélyes azonban a rétek-legelők növendék sertéstenyésztés számára alkalmas. Az egész Duna—Tisza közén legkedvezőbb az állatállomány takarmányozása a bajai és a bácsalmási járásban. Az átlagosnál magasabb szálasok összesből való tápértékrészesedése (rét-legelő kevés), és a takarmány mennyiségénél fogva is alkalmas a belterjes istállózó szarvasmarhatenyésztésre, a tejtermelésre, ugyanakkor a nagyarányú szemtermelés biztosítja a sertéshizlalás takarmányalapját. A Duna—Tisza köze takarmánytermelése — mint már ismeretes — a meglevő állatállománynak sem elegendő. Az állattenyésztés egészséges fejlesztése azonban csak akkor érhető el, ha ez kapcsolódik a takarmánytermelés lehetőségeihez. Eszerint a kiterjedt legelőkkel rendelkező homokhátságon, ha kell, még az alacsony termésátlagú szemesek rovására is, nagyobb arányú szálastakarmány-termelés lenne indokolt. Ebből is elsősorban a homokot jól tűrő, nagy tömeget adó keveréktakarmányok — somkóró, szudáni cirokfű, barna cukorcirok, nyúlszapuka, zabosbükköny, zabos szegletes lednek, homoki borsó, repcés keverék, takarmány rozs stb. — termelésének növelése a szükséges. Ez meg-170
