Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

tenyésztéshez, állattartáshoz szükséges keményítőértéknek csak mintegy 70%-a, az emészthető fehérjének 55%-a van meg (95. ábra), tehát nagy a tápértékhiány. Mindössze két járásban (bajai, bácsalmási) elegendő a megtermelt keményítőérték, sőt felesleggel is rendelkeznek, ami elsősorban a magas szemestakarmány (kukorica) termelésnek köszönhető. A többi járásban a termelés mélyen a szükséglet alatt áll. A járások többségében háromnegyed részben sincs biztosítva az állatállomány tápértékigénye. Legnagyobb a hiány az aszódi, továbbá a váci, kecskeméti, csongrádi, szegedi járásban.

A keményítőérték hiányánál is nagyobb a fehérjehiány, és ez nagyban befolyásolja az állati termelést, az állati termékek minőségét, az egészséges fejlődést. A megtermelt takarmányok a rétek-legelők fehérjemennyiségével együttesen sem elégítik ki az állatállomány fehérjeszükségletét, egyetlen járásban sem. A fehérjekészlet százalékos megoszlása nagyjából igazodik a kemónyítőérték járások közötti arányaihoz, de természetesen azt sehol sem éri el. A teljes szükséglet kielégítését legjobban a bajai, továbbá a nagykátai, bácsalmási, dunavecsei járásokban közelíti meg. Az állatállomány szükségletéhez viszonyítva legkisebb a fehérjetermelés (50% alatti) az aszódi, kecskeméti, váci, szegedi, kiskunfélegyházi és a volt csongrádi járásban.

A szűk takarmánybázis miatt nagy gondot okoz a takarmány helyes eloszlása, ill. a leghelyesebb tenyésztési irány meghatározása. Egyedileg legnagyobb a tápórtékszükséglete a lónak, utána a szarvasmarhának — ezen belül is a tehénnek magasabb —, majd a sertésnek és a juhnak. A számosállatonként! tápanyagszükséglet azonban már mást mutat (96. ábra). Legmagasabb a sertés számosállat keményítőérték- és emészthető fehérjeigénye, utána következik a juhé, lóé és végül a szarvasmarháé.

A Duna—Tisza köze állatállományának jelenlegi összetétele mellett (szarvasmarha 45,5%, ebből tehén 52,3%, ló 28%, sertés 22,6%, juh 3,9%) átlagosan legmagasabb a keményítőérték-szükséglete a szarvasmarhának, utána következik a ló, a sertés és végül a juh (97. ábra). Az összes keményítőből legtöbbet, 38—45%-ot igényel a szarvasmarha a váci, aszódi, ceglédi, dabasi és nagykátai járásban. Több helyen azonban a nagyszámú lóállomány keményítőérték-igénye nagyobb, mint a szarvasmarhaállományé. így van ez a gödöllői, bácsalmási, dunavecsei, kalocsai és kiskőrösi járásban. Ez a jelenség is mutatja, hogy az állatállomány szerkezetét javítani, a szarvasmarhatenyésztést fokozni kell és lehet a meglevő adottságok mellett is, a lóállomány rovására.

Több járásban — ráckevei, bajai, bácsalmási, kiskunhalasi — a szarvasmarha, ló, sertés keményítőérték-igénye között minimális a különbség (3%-nál nem nagyobb), mindegyik 30% körüli, ami egyben mutatja azt is, hogy a sertéstenyésztésnek az átlagosnál nagyobb a szerepe. A szarvasmarha keményítőértékszükséglete a dunavecsei járás kivételével sehol sincs 30% alatt. A lónál ez több járásban előfordul, de 25%-nál mindenütt magasabb. A sertés keményítőérték-igénye a volt csongrádi járás kivételével — itt az állami gazdaságok nagyarányú sertéstenyésztése indokolja — sehol sem haladja meg a szarvasmarháét, és a lóét is mindössze csak három járásban. Az összes keményítőértókből 30%-nál magasabb a sertés igénye az aszódi, bácsalmási és a volt csongrádi járásban, a 25%-ot pedig nem éri el négy járásban (dabasi, nagykátai, kalocsai, dunavecsei). Mivel a juhászat főleg a szikesekre és a gyenge homoki legelőkre terjed ki, a tápértékszükséglet is ezeken a helyeken emelkedik az átlagos igény fölé. így a kiskunfélegyházi járásban eléri, a

166