Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
A kedvezőtlen adottságok mellett is viszonylag jelentős a Duna—Tisza köze burgonyatermelése, amit elsősorban Budapestnek, a hatalmas fogyasztópiacnak a közelsége indokol. Az 1930-as években a burgonya vetésterületi aránya 5,1% volt országosan, tájunkon viszont 6,1%. 1955-ig—elsősorban a háborús évek alatt terjeszkedő napraforgó javára — csökkent vetésterülete: országosan és a Duna—Tisza közén egyaránt 4,2%-ra. A két folyó közén tehát nagyobb arányú volt a burgonyaterületek összezsugorodása, mint általában országosan. 1956 óta ismét terjed termelése, jelenleg a szántónak 4,5%-át foglalja el. A burgonya vetésterületei nagyon egyenlőtlenül oszlanak el a Duna—Tisza közén. É-on, Pest tágabb körzetében az országosnál jóval nagyobb arányban (7—10%) termelik, míg a D-i területeken általában mindenütt 5% alatt marad az aránya (40. ábra). A váci, gödöllői, nagykátai, továbbá a bajai és bácsalmási járásokban általában jók a termések, ugyanakkor a D-i homokterületeken (Cegléd—Kalocsa—Szeged háromszög) nagyon alacsonyak. Az 1930-as években a gödöllői járás 40. ábra. A burgonya vetésterületéterületén érték el a legmagasabb átlagtermést nekeloszlása (1957). 1 pont — 50 kh (43 q), ezt követte a bácsalmási (41,1 q), a nagykátai (37 q), a kalocsai (35,8 q), a csongrádi (31 q), s végül a kiskőrösi járás (30,6 q). A legmagasabb, ill. legalacsonyabb terméseredmény közötti különbség a gödöllői (45,9 q) és kiskőrösi (34 q) járások területén volt a legnagyobb, a bácsalmási járásban pedig a legkisebb (11,2 q) (41. ábra). A Duna—Tisza közi burgonyatermést — a közeli és korlátlan értékesítési lehetőségek következtében — csak részben használják fel ipari célokra, viszont jelentős mértékben fordítják takarmányozásra. A Duna—Tisza közének valójában egyetlen körzete sem igazi burgonyatermőtáj. A burgonyatermelés méretei és jellege alapján nagyjából négy körzet különíthető el: 1. Budapest környéke. A talajviszonyok általában kielégítőek, inkább a csapadékjárás bizonytalansága korlátozza az eredményesebb burgonyatermelést. Kivétel ezen a körzeten belül a dabasi járás területe, ahol a talajbeli adottságok is rendkívül kedvezőtlenek, ennek ellenére a szántónak csaknem 1/10-ét foglalja el a burgonya. Egyébként a főváros körül kialakult termelőkörzet két sávra oszlik. Nagyjából a váci, gödöllői, monori és dabasi járás alkotja a belső övezetet, ahol általában 8—10%-os a burgonya vetésterületi aránya; a külső körzetben (ráckevei, nagykátai, aszódi járás) viszont már csak 5—7%-os. A termésátlagok közepesek. 2. Bácska és Dunamente. Az optimálisnál kötöttebbek, de még megfelelőek a talajok; DNy felé haladva a csapadék is egyre biztonságosabb. Köze-103
