Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
f) Zab A zab az igénytelenebb gabonafélék közé tartozik. Mivel az őszi zab nem képes elviselni a kontinentális teleket, nálunk a tavaszi zabot termelik. Jobban terem, mint a rozs, de az árpa mögött elmarad. Talajigénye szerény, csak a nagyon sovány és laza talajokat nem bírja. Legjobban az agyag- és vályogtalajt szereti. Hűvös, csapadékos éghajlatot kíván, mivel vízigénye felülmúlja hőigényét. Az időjárási elemekkel való kapcsolata hasonló a tavaszi árpáéhoz. A Duna—Tisza közén — a homokhátságtól eltekintve — általában megfelelőek a talajviszonyok, ám az éghajlati feltételek annál kevésbé. Tájunkon — akár az egész Alföldön — a sikeres zabtermés nélkülözhetetlen feltétele a borús, csapadékos május és június. A zab vetésterülete az utóbbi évtizedek folyamán jelentősen csökkent. Az 1930-as években a szántónak országosan 4,2, Duna—Tisza közi viszonylatban pedig 2,6%-át foglalta el. 1955-ben országosan már csak 2,3, a Duna— Tisza közén csupán 1,3%-os arányt ért el. 1957-ben azonban ismét nőtt vetésterülete: a szántónak országosan 3,2, a Duna—Tisza közén 1,8%-ára terjedt ki. A zab vetésterülete viszonylag egyenletesen oszlik meg a kötöttebb vályog-, valamint az egészen laza homoktalajok között. A vetésterületi arány mindenütt kicsi, csupán helyenként emelkedik az országos átlag fölé (37. ábra). A termésátlagértékek eloszlása már kiemeli a peremterületek megfelelőbb természeti adottságait: a terméseredmények a szegély területeken mindenütt elérik, sok helyütt meg is haladják az országos átlagot. Az 1931—-40-es évek átlagtermése a bácsalmási (8,4 q), csongrádi (7,7 q), nagykátai (7,6 q), ill. kalocsai (7 q) járások területén volt a legmagasabb, a kiskunhalasi (6,4 q), kiskőrösi (6 q) és gödöllői (5,9 q) járásokban pedig a legalacsonyabb. A Duna—Tisza közén —sem korábban, sem jelenleg — egyetlen nagyobb kiterjedésű zabtermelő körzet sem alakult ki, erre a jövőben sem nyújtanak lehetőséget a helyi adottságok. g) Köles A legigénytelenebb gabonafajta a köles. Szárazságtűrő, roppant kevés vízzel megelégszik, s a könnyű, homokos talajokon is szépen díszük. Évelő fűféleségek után kitűnő termést ad, sőt még száraz vidékeken is lehet tarlóba vetni. Éppen e rendkívül előnyös tulajdonságainak felismerése idézte elő azt, hogy már a múlt század második felében nagy szerepet játszott a Duna— Tisza közén, mint a szántónak feltört legelőkön elsőnek termesztett gabona. Igénytelensége miatt még néhány helyen, a Duna—Tisza közi szántóterületnek csupán 0,1%-án ma is foglalkoznak termelésével. h) Kukorica Hazánk legelterjedtebb, legfontosabb növénye a kukorica. A mélyrétegű, humuszos, középkötött agyag- és vályogtalajókat kedveli elsősorban, de meglehetősen alkalmazkodó, s a savanyú talajok kivételével bármilyen talajon jól terem. Érzékenyen reagál a hőmérsékleti feltételekre, de csapadékigénye is 95
