Sándor Gézáné (szerk.): Adalékok Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. MSZMP Pest megyei Bizottsága Archívuma (Budapest, 1987)

Gács Andrásné: Az MDP politikájának érvényesítése Pest megyében, különös tekintettel az agrárproblémák megoldására 1948 - 1952

kezés útját, bérleti vagy az állam által rendelkezésre bocsá­tott földeken. Ezt követően a megalakuló Tsz-ek saját földön jöttek létre, mivel a szövetkezet leendő tagjainak minden föld­jüket be kellett adni - a háztáji kivételével -, mely azonban erre az időre 1/2 holdra csökkent, kivételesen, nagycsaládosok esetében 3/4 hold lehetett. Az első ötéves terv előirányozta a gyors agrárfejlődést is, ezen belül az elmaradottság felszámolása a fő cél, hogy a város mellett a falun is biztositani lehessen a szocializmus alapjainak lerakását. A gazdaságvezetés egyszerű politikai de­magógiával, a valósággal nem számoló gyakorlattal makacsul han­goztatta azokat a gazdaságpolitikai célokat is, melyeket a gya­korlati gazdaságpolitikával már nem segitett valóra váltani, sőt leplezetten ugyan, de egyenesen ellentétes célok elérésére törekedett. A kötelező beszolgáltatás, melynek kötelezettségei olyan mér­tékben növekedtek, hogy rövidesen a teljes terményfelesleg el­vételét jelentette, ez már nem csak a kulákok, de a dolgozó pa­rasztok és a termelőszövetkezeti tagok ellen is irányult. Meg­szabták, hogy a gazdaságok mit, milyen mennyiségben termelje­nek, függetlenül a termelés helyi adottságaitól, hagyományaitól. A termelőszövetkezetek jövedelme a jelentékeny adókedvezmény, hitelek, a vissza nem téritendő pénzösszegek ellenére sem volt elegendő a fejlesztéshez. A felvásárlási árak rendkivül alacso­nyak voltak és magasak a gépállomási dijak. A szélesre nyitott agrárolló miatt beruházásra nagyon kevés jutott, erejükön felül eladósodtak. A természetbeni fizetés általános volt, a megma­radt termékeket is természetben osztották ki a tagoknak, a pénz­járandóság elenyésző. A termelőszövetkezetek ezen az utón, igy nem válhattak általá­ban a kisüzem termelési színvonalát meghaladó árutermelő nagy­üzemekké . Az MDP II. kongresszusa "döntő stratégiai célként" hatá­rozta meg a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését, hogy azt még ebben az ötéves tervperiódusban megvalósítsák. óriási kampány bontakozott ki, eleinte nagyjából az országos szervek által megállapított mértékben, megyékre, járásokra lebontott tervek szerint. Az állami beruházások messze nem voltak azonban ele-55

Next

/
Thumbnails
Contents