Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XIV. fejezet

ségeivel tűnik szemünk elé; és legjobban nyári dagálynak neveztetnék.

A fák ezen életrendi szabályánál fogva a pomolog, vagy akár a legszélesebb értelemben vett fatenyésztő, azonnal megtudandja határozni, hogy melly időtájban kellenék szemezni, és mikép eljárni, hogy szemzése tüstént fakadjon vagy pedig télre aluvóra maradjon. A midőn a nyári apály idejét, Sz. Ivánnap táját elértük, vagyis azon időt mellyben az utolsó tavaszi hajtásoknak szemei tökéletes érettségüket elérték: beállott a hajtó szemre történendő szemzés legalkalmasabb ideje; mert a szem, mellyet a vadoncz visszavágása által annak tápnedve egész készletével ellátunk, a mostan nyomban beálló nyári nedvdagálylyal nemcsak rögtön kihajtani, hanem annyira fejlődni és megérni is fog, mikép a beálló tél zordonságait kár nélkül kiállhassa.

Ha ezentúl, tehát julius, augustusban és - jó időjárással sokszor sept ember ben is - folytatjuk a szemzést, melly időben a nyári dagály nedv-árja már nagyobb részt a vadoncz további fejlődésére fordittatott: akkor a vadonczok még mindig könnyen elváló héja alá becsempészett nemes szemünk, ugyan még elegendő tápnedvet fog találni, hogy megeredhessen, de már nem, vagy legalább ritkán annyit, - leginkább ha a vadonczot vissza nem vágjuk, - hogy azonnal kihajthasson; mi oknál fogva az, az esetek többségében, a tavaszt alva fogja bevárni.

Talán a szemzés ideje, s azon természetes és physiologiai okra nézve, mellynél fogva ezen nemesitési mód tudo430