Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XIV. fejezet

lenni látszik. E szerint tehát málna-ültetvényeinknek szánt tér határain túl, a szétáradó futványokat eladhatjuk, vagy málnaültetvényeink szaporítására fordíthatjuk: az anyatőből pedig egyenesen felnyúló hajtásokból, fentarthatjuk ültetvényeinknek állandóságát a nekik eredetileg szánt téren.

Ámde ezen czélt akkor csak érendhetjük el, ha folytonosan gondot fordítunk arra, hogy málnáink állóhelye jó erőben tartassák. Fris marhatrágyának sem ellensége a málna, de ha jól elkorhadt vegyülék-trágyára őszönként szert tehet állóhelyén, s ha ezen már földdé vált trágyakeverék, egyforma mennyiségű kifőzött szőllötörköly-, marhatrágya- és apró forgács- vagy fürészporból készült, s ez alakban őszönkint a málna tövébe elásatik: csak akkor látni ám igazán csudát a málna termékenységére s gyümölcse nagyságára nézve.

A természet akármiféle tárgya, ha a maga nemében a tökélynek némi fokát eléri, e tökélynél fogva már szépség gyanánt szolgálhat, melly annál érdekesebbé válik, ha szemünk kecsegtetése mellett még hasznot is hajt. S ennek folytán nem ajánlhatunk egyebet kertkedvelőinknek, ide értvén kertésznőinket is, mint hogy a málnának főtt, s télre szolgáló készítményei az ő osztályukba tartoznak, mint hogy a kert valamelly változó árnyéku, leginkább délutáni árnyékban részesülő téren, a mi modorukban Fastolf; Chili, vagy akár közönséges málna- ültetvénynyel lássák el magukat. Ezen olcsó módon megszerezhető, de mégis élvezet- és haszonra nézve bőven kamatozó

424