Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XII. fejezet

goti dinnyének is gerezdetlennek kelletett lenni, de különböző éghajlat alatt, trágya felett s üvegek alatt termesztején, Német- és Francziaországban reczés gerezdes dinnyévé változott, minélfogva melon frangoisnak is nevezik; a melegebb olaszhoni éghajlat alatt pedig vastagabb szárt és héjt, mélyebb gerezdeket s bibircsókat nyert, szóval cantalup lett, azért Francziaországban melon italiennek is neveztetik. E nevüket Cantalupo helységtől (Róma mellett) nyerték, hol a pápának kertje és kastélya van, mert innen terjedtek el Európába. Ne mondjuk és írjuk tehát e dinnyét Guadeloupnak, mert nem Guadeloupe szigetéről származik. Hogy ily átváltozások még napjainkban is történnek, bizonyítja azon Melon d’Ispahan, mely Jacquin monographiájában a 88 szám alatt fel van hozva és lerajzolva; ez nemcsak gerezdes, de bibircsós is, s melyet Nagy Ferencz prof. ur is az erdélyi Hetilapban mint Colmarból nyertet ismertet meg, holott eredetileg minden ispahani dinnye gerezdetlen, mint kertemben eredeti magvakból keletkezett példányokon tapasztalhatni mindennap elég alkalmam van.

Érési idejükre nézve a sárgadinnyéket koraiakra, nyáriakra és téliekre szokás osztani. A korai válfajok még Bokharában sem kitűnők, mint Burnes tudósításából tudjuk; hazánkban is a legkorábban érő kótyok bizony jóság tekintetében a legalacsonyabb fokon állanak, sokszor ugorka-izüek, s ha sokáig állanak, elkásásodnak. Fagyümölcsnél is az őszi és téli válfajok a jobbak. A téli dinynyék keleten és délfelé nagy előszeretetben részesülnek

378