Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

A’ hazabeli béres-méhészek, hanem mind, nagyobb részek, holmi kopasz lófejet, lófőtsontot aggatnak a’ méhkelentz’ környékén, kerítésre, sövénykarókra, kapufélre, a’ kelentz tetejére, - egy szóval, mindenüvé, a’ hol tsak ollyas hellyet találnak, és valamennyi lófejet találnak. Sokszor egy mérföldnyire is elmennek a’ lófőért. - Ha kérded az öregtől‘.Mátyás! minek az a’ lófő?-Ha meg nem haragszik; legfelljebb is tsak azt feleli: - Uram! sok rósz ember van. - Ha dítséred a’ mesterségét, méhészségbeli tudománnyát, ’s ez által baráttságába eshetsz, ’s azomban, titokformán, dugaszban tudakozod tőlle a’ lófő’ erejét: úgy, kevély buzgóságok között, alhangon megsúgja, de még most is tsak tekervényesen - Uram! sok irigy és gonoszszemü ember van a’ világon. - Melyből osztán magadnak kell a’ titkos következést formálni; mely ára megyenki, hogy a’ méhkelentzet látogatásul megkereső vendégek, ’s szomszédok, megszokták a’ méheket verni a> szemekkel, megbűvölik azt.

Mit kell az íllyen méhésszel tsinálni? - Azt, hogy őtet ebben a’ babonájában kell hagyni (kiforgatni belőlle, lehetetlen kár nélkül), és az efféle mesterség ellen, tsak egy zokszót sem kell szóllani, sőt nem is kell tettzetni, hogy az ember azt, a’ méhész’ háta megett, neveti. - Az íllyen méhész’ keze alatt ritkán van szerentsétlensége a’ méhseregnek: mert a’ méhésznek minden esze-kedve hellyén van, egész megelégedéssel, éjjelnappali szorgalmatossággal gondoskodik a’ méhek’ előmenetelekről, vis’gállja, tisztogatja, óltalmazza, étetgeti, egyszóval, minden erejét,

357