Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

az, hogy feküdjön a’ főidre artzal, és a’ mivel lehet, takarja bé a’ két fülét is, ortzájával eggyütt, ’s hasalljon ott, míg a’ méhek megjuhásznak. - A’ gyermeket, holmi édes tsemegével vagy mézes kenyérrel, nem jó a’ méhkelentz’ környékére botsátani.

A’ méhtsípés’ fájdalma másképp’, férfinak semmi, tsak egy szempillantásig tart; hanem a’ daganat szokott az emberből furtsa fársángravaló ábrázatokat tsinálni. Az etzct, friss főid, petres’ejemlevél, széjjel tört méh, egy sem használ ellene, ha az ember természete ara hajlandó. Levendula vízben mártott négy vagy többszörös puha gyóltsrongyot kell a’ tsípésre tenni, ha már dagadt; ez, még is mindjárt eloszlattja.

52. §.

A’ méh-szüreten által estünk már fellj ebb, két ízben is, Júniusban és Octóberben. De ugyanezen őszi hónapban, a’ rendes szürettel eggyütt, harmadik szüret az, a’ mit talán a’ télre meghagyandó kasokon kell elkövetnünk, és azt az esmeretes méhherélés nevet viselhetné. A’ Régieknek, e’ vólt a’ mézszürettjek tsak, de két ízben. Heretsata után megvis’gálták a’ kasokat, és ha méh tsak félig teltek meg a’ lépketretzek, nem bántották; de ha tele voltak azok, megherélték azt, korán reggel. Most, csak ötödrészét hagyták meg a’ lépnek, mivel’ a’ tél még távol vólt: de másszor, mikor már a’ télre kellett igyelni; harmada lépet hagyták a’ kasban, téli takarmánynak. Meghagyták pedig rendszerént a’ legszebb telelépeket, ’s a’ burkos darabokat, ha íllyenek is vóltak.

351