Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

jobbágyainkkal olcsón megitatnunk. Ami sokak előtt sok hasznot látszik ugyan hajtani; de én úgy hiszem, az ily hasznocska még korántsem elegendő kárpótlása annak, hogy a korhelységre egyébiránt is igen hajlandó nép a bortermesztés által még korhelyebbé lesz, a legszorgosabb időben is szőlőjében pepecsel és iszik, a mezőt pedig béresre, vagy Istenre bízza.

De mivel a szőlő honunk áldott földének egyik legnemesebb terménye, illik, hogy oly módrul gondoskodjunk, mely szerint azt mezei gazdaságunk kára nélkül is bőven termeszthessük. Ily mód pedig az olaszországi lugasozat, melynek egész munkája tavasz elején végződvén, a mezei gazdaság fontosabb ágaival legkevesebb ellenkezetbe sem jöhet, holott annak egész munkája csak abban áll, hogy az élőfára felfutott szőlőtőkének hibás vagy szükségtelen vesszeit tavasszal leszedjük, a hosszabbakat pedig egyik élőfárúl a másikra eregetjük, vagy a két fárúl összeérő vesszőket a két fa között összekötjük, mely munkákat nemcsak tavasszal, de ősszel és télen is egyiránt lehet tenni, s mondhatom, hogy én lugasaimat néha meg sem metszem, mégis mindig nagy bőséggel teremnek, úgyhogy a gazdaság minden terményei között legbizonyosb és legnagyobb termékenységet tapasztalok az élőfára futott szőlőben.

Ugyanazért mindazon laposabb helyeken, hol nemes bor nem terem, és a mező is elég dolgot ád a népnek, semmi jobbat az olaszországi lugasozatnál gondolni nem lehet, vagy igazábban szólván, még ott sem, hol a mező

339