Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

X. fejezet

szellőnek, és bornak elegendő mézet, azt élesztő erőt, meg tartó fűszer számos olajat, jó izt, kedves illatot, a’ melylyek azt a’ meg romlástól meg tartják, tsak tisztán, gondosan, szűzen, veszedelmes kavarék nélkül bányának vele, ’s jópinezében tartsák; ne férjenek hozzá semmi rothasztó, eczetes, vagy más e’ féle veszedelmes gőzölgések. - Sőt még Orvossi nagy erejek is vagyon, a’ mellyet valamelly Orvosi Túdós hazánkfia bár voltaképpen meg irna!

Áldott Tokai bor, be jó vagy, ’s jó valál,

Hogy tsak szagodtól is el szalad az halál;

Mert sok beteg téged mihelyt kezdett inni,

Meg gyógyúlt, noha már ki akarták vinni. Istenek itala, halhatatlan Nectár!

A’ holott Te termesz, áldott az a’ határ!

Bár tsak a’ sivatag homokok között is

Fakadna olly forrás, hanem több, tsak öt is, Honnét az orvosság folyna mint a’ Tisza,

A’ mellynek a’ vizét sok ember, ’s hal iszsza,

Be sok beteg menne ennek a’ partjára,

’S teli szivná magát piócza módjára!

(Szirmay A.: A Tokaji, vagyis hegyallyai szöllöknek... Trattner Mátyás, Pest. 1810. 23-40. o.)

337