Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

jók, vagy dinnyéjek lészen. Ezek a’ fölöttéb való szorgalmatosságok, meg-lehetnek ugyan a’ hideg, és szűk tartományokba, ahol kiváltképpen a’ dinnye nehezen, avagy igen későn érik-meg. De a’ mi Országunkba, ahol melegeb vagyon, és sokasága efféle gyümölcsnek, nem látom igen szükségesnek lenni: mindazonáltal a’ szorgalmatos kertészek, hogy idején, és úyságul mind uborkájok, s-mind dinnyéjek lehessen: élnek itt-is az első, és második baimolodással, hogy idején, és alul ló ganéival meg-töltött barázdában vetnek.

Más közönséges vetésébenn-is az uborkának, jobbnak tartyák ha három, vagy négy magot vetnek egy lyukacskában, két lábnyra egy-mástul: hogy im az uborka kedvellené a’ füet, és örömesben nölne azok-között; de minálunk sűrűebben vetik, és ha igen sűrűén nöl, ki-vonynyák egy részét, s-a’ ki akarja, el-palántálhattya: a’ többit pedig három úynira hadgya egy-mástul, s-meg-is gyomlállya, s-meg-is kapálgattya, s-annál jobb. Minek-előtte el-vetik a’ magot, meg-köll vízben áztatni egy vagy két nap; és mikor el-vetik-is, nem köll ötét száraz földben vetni: hanem mingyárt az eső-után, mert igen kedvelli az öntözést, nem úgy mint a’ dinnye. Azért ha ki-kél, gyakrabban öntözzék ötét, főképpen, ha száraz üdő jár. Azt írják az uborka felöl, hogy úgy szereti a’ vizet, hogy ha valaki egy edént teli vízzel az uborka-közzé tészen: úgy magához szija azt, hogy más nap, két úyni heával talállya. Sőt ha ki hoszszu uborkát akar nevelni, avagy nyakas tököt, tégyen az uborka, vagy tök-alá, a’ hol fügnek,