Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

dobbal, harsonával, hegedűvel, dudával. Mindezeket művészi vízimű tartja mozgásban s olyan hangokat adnak, mintha az ember igazi művészeket hallana. Annál inkább keltik ezt a hatást, mert az erdei istenek a zenéléshez használt valamennyi tagjukat mozgatják.

A remeteségben (eremitorium) Szent Jeromos óriási, kőből faragott szobra fekszik, egyik kezével a keresztet tartja maga előtt, mögötte az oroszlán, szintén kőből. Ugyanitt barlangok és sziklahasadékok vannak, grották módjára cseppkövekből alakítva, régi fűzfatörzsekkel és zöld mohával borított, korhatag fákkal. Az ajtócskák bőrből készültek. A mennyezet boltozatos és különféle kövek meredeznek róla, mintha menten akarnának zuhanni. De máskülönben is komor és félelmetes hely ez. A bejárat egyik oldalán áll Pál remete, aki 16. évétől 113 éves koráig barlangban élt, s egy kutacskából és egy pálmafáról szerezte italát, élelmét és ruházatát. Kőből faragott foliáns fekszik előtte, s abba ír. A másik oldalon látható Albertus, előtte szintén könyv. Hátrább balra egy magyar király, névszerint Salamon, akinek udvarában a híres udvari bolond, Marcolphus, élt, s akit háborúban elűztek, nyomorúságba kergettek, erre a pusztába vonult, s állítólag ott halt meg 1075-ben. Mellette egy koponyán aranyozott korona, s ugyanott kosárka függ, benne kenyérrel, mely napi eledele volt. Jobbra ült Rosardus, egyikkezét koponyán nyugtatva, fogadalmat tett, hogy nem fog aludni, ezért feje mellett köröskörül tojásnagyságú kövek meredeznek, mind megannyi hegyes szurony és tövis, hogyha elszunnyadna,

249