Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
II. fejezet
A TIHANYI APÁTSÁG ALAPÍTÓLEVELE (1055) A szent és oszthatatlan Szentháromság nevében András, Isten segítő kegyelméből a pannóniaiak királya. Minthogy néhány halandó emlékezete gyakran elgyengül, akár gyávaság, akár vétkes hanyagság folytán, de leginkább a világi dolgoknak gyorsan tűnő gondjai miatt - a feledés örömeiről mit sem tudva s róluk megfeledkezve, csak azt hitték el, amit láttak és hallottak. A tudósok, bölcsek, őseink igen sok tanácskozással és bölcs törekvéssel megállapították, hogy amit az emberek helyesen elhatároztak, az az írók kezével (írt) betűk formájában olvasható legyen az emlékezet számára, nehogy a biztos enyészet (szószerint: korhadt régiség) feledtethesse az utókor gyermekeivel. Minthogy ezt tehát hasznosnak és jónak látták (egykor), a ma élő bölcsek ugyanúgy (de) hasznosabbnak és fontosabbnak lássák. Azért András, a legkeresztényebb jogaros (király) hatalmából következően kimondta, hogy ebben az oklevélben bizonyságképpen írják meg, miként azt a jelen szöveg sorról-sorra megerősíti, amit a Szűz Máriának, Szent Ányos püspöknek és hitvallónak a Balatin felett, a Tichon nevű helyen levő egyháza számára a sajátmaga, felesége, fiai és leányai, valamint az összes élő vagy megholt hozzátartozók üdvösségéért átadott. Ezek a művelt s parlagon hagyott földek, szőlők, földművelő eszközök, szolgák, szolgálók, lovak, szarvasmarhák, juhok, disznók, méhek és gondozói, továbbá az egyház tisztességéhez tartozó felszerelések... 19
