Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VI. fejezet

sziklából hétfejű sárkányként meleg forrás vize bugyog ki s elfolyván, húsz rőfnyire alább a Dunába ömlik.

E gépházban a kerekek kezelésére csakis egy ember van kirendelve. Miután a megszemlélést elvégeztük a molnár apónak nehány ákcset adván, így szóltam: „öregem! engedd meg, hogy a kerekek- és hengereknek mozgását és megállását is megtekinthessük.” „Fiúk! - mondá ő, - ezeknek a kerekeknek a mennydörgő zakatolását és zúgását ti ki nem bírjátok és a szökőkutaknak az égig való felszökkenését megnézni nem lesz bátorságtok.” Én válaszoltam: „Lelkem apó! mi világutazó és értelmes emberek vagyunk. Vajha! ezt is megláthatnánk.” - Erre mondá: „Tehát ne féljetek fiúk; egy kissé hátrább!”; s előszöra tetőn az említett kémény-nyílás födelét felnyitván a gépházat kinyitotta s a meleg forrásnak a Dunába folyó útját elzárván a gépházban levő magas keréknek vizet befogadó kis ládái vízzel teltek meg, a mire a hengerkerekek azonnal forogni kezdettek. Nagy Isten! olyan zörgés keletkezett, mintha az utolsó ítéletnek hirdetője volna. Némely kerekek jobbra, némelyek balra forogtak s valamennyi kerék, egyik a másikba kapcsolódván, óra módjára mind forogni kezdett. Az öreg molnár apó pedig egyszerre csak azt mondja: „Ne féljetek, ne féljetek fiúk!” s egy vízvezetéki vascső formájú csövet erősen forgatott s mihelyt megcsavarta, a várba vezető vízcsatornából a víz emberi nyak vastagságban a kéménynyíláson át egyenesen az ég felé kimenvén, három Szülejmánie mináretjénél magasabbra emelkedett s zúgva, dörögve úgy ment ki, hogy