Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VI. fejezet

Káposzta kapható, de a törökök nem tudják úgy elkészíteni, marhahússal, mint Magyarországon. A törökök is be szokták savanyítani, akár odahaza.

Konstantinápolyban nincs torma, nem értenek hozzá, és nem tudják elkészíteni. Drinápolyból hozatják néhányan, akik megkívánják.

Petrezselyem kapható, de ízetlen, és nincs nagy gyökere, mint Magyarországon és Ausztriában.

Sárgarépa is van, de íze egészen más, mint odahaza aranyszínű, csaknem tégla- vagy testszínű. Nyilván daucus creticus vagy santonicum.

Vörösrépájuk is van, karotta, mint Olaszországban; salátának eszik, akárcsak a nyers céklát.

Mustárt is használnak, ráöntik a birkahúsra.

Fehér mákot többféle süteményre szórnak, kenyérre meg perecre is, mint ahogy különben minden kenyérre négyszög alakú jelet nyomnak, és valami fekete magot hintenek rá. Más kenyérre szezámmagot nyomnak, a vékony lepényt ugyanazzal az olajjal kenik meg, sirligan jagnak nevezik.

A szümbül-i hindi konyhakerti növény, de étkezésre nem alkalmas, gumócskája hagymás, mint a liliomé, önmagától szaporodik, tavasszal ültetik át. Virágocskája kék, szagtalan, vethető, a császári temetések tartozéka, más virágokkal együtt.

Van egy mogyorónyi kis gyümölcs, magja nincs, vékony levélkéi tízesével lógnak. Zölden eszik, de télire is el szokták tenni, ebből a törökök ugyancsak italt főznek, ezt

168