Boros Pál (szerk.): Dózsa bibliográfia. A Dózsa Györgyről és az 1514-es parasztháborúról szóló irodalom és képzőművészeti alkotások jegyzéke (Budapest-Cegléd, 1972)

hogy országos méreteket öltsön — a vámok, a vámhelyek elleni támadás. Ebben kifejezésre jutott a mezővárosi állattenyésztők, a kunok és állathajtők közös érdeke. Dózsa György, a seregvezér nemcsak egyénileg vitéz katona volt, de a kiterjedt ország eseményeit szemmel tartó hadvezér lett, mindamellett nem tudta teljesen összefogni a parasztcsapatok szétszórt akcióit vagy időben ellensúlyozni a földesúri seregek összpontosítását. így előbb a paraszthad vert szét főúri és püspöki hadat, foglalt el várakat, majd az urak győzték le több csatában a felkelő sereget (Gubacs, Temesvár, Kolozsvár). A döntő temesvári csatában a várat ostromló parasztplebejus had szorult két tűz közé, Dózsa sebesülten esett fogságba. Szapolyai János erdélyi vajda kínhalált juttatott neki.

A keresztes hadjárat, a felkelés, a harcok, a bukás és a kegyetlen megtorlás megannyi adatanyagot és állásfoglalási kényszert nyújtottak a következő évszázadoknak. Társadalmi és tudati öröksége lett a magyarországi parasztfelkeléseknek, nemzetiségi és munkásmozgalmaknak a Dózsa-parasztháború — az urak egymást követő számos nemzedékének pedig még a felkelés nem halványuló emléke is rettegést, jobb esetben lelkiismeretfurdalást okozott. Ennek köszönhető a bőséges és adatokban gazdag, felfogásokban oly ellentétes irodalom kibontakozása. Mert a Dózsa-parasztháború máig nyúló jelentősége nemcsak a parasztság osztályharcaiban és népi hagyományaiban érlelődött tovább, össznemzeti jelentőségű, felelősségre hívó emléke a jövőt idézte a kibontakozó haladó mozgalmak harcosai elé. Fegyverré vált a visszahúzó ideológiákkal vívott harcban. De nemcsak az osztályharc alapvető frontjai között vont válaszfalat a Dózsa-felkeléshez való állásfoglalás, hanem vízválasztó lett a következetesen haladó és a minden érdeket átfogni látszó irányzatok között. Évszázadok során át így határozta meg a történetszemlélet ellentétes összetevőit. A bibliográfia tanúsága szerint már a XVI. század humanista irodalma — tudomány és költészet — vívódott a Dózsa-parasztháború kérdéseivel. A népi véleményt fenntartotta Szerémi, később a néphagyomány elemeit jegyezte fel Istvánffy. A kibontakozó és a századfordulóig haladó vonásoktól még áthatott polgári történetírás jeles alakjai sokat tettek a Dózsa-parasztháború tényanyagának összegyűjtéséért, megközelítően igaz képének bátor feltárásáért. Mivel Engels Frigyes német parasztháborút tárgyaló munkája is említi a kor harcai sorában, a Dózsa-felkelés alkotóelemévé lett a nemzetközi munkásmozgalom történetszemléletének is. De a bibliográfia azt is jelzi, hogy Dózsa és harcainak felelevenítése vagy éppen emlékének dicsőítése mindenkor beletartozott az irodalomfejlődés fő vonalába. A XIX. század olyan nagyjainak volt róla mondanivalója, mint Eötvös József, Petőfi, Arany, Jókai. Méltón folytatták és vitték tovább munkájukat a mi századunk forradalmasító vagy a forradalmak igazát védő nagy költői és írói, Ady Endrétől Illyés Gyuláig, Gergely Sándortól Szabó Pálig. A múlt és jelen században előretört a jogi-politikai gondolkodásban is ez a küzde-5