Béres Károly (szerk.): A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35. éves jubileumára. Fejezetek a város zenei életének múltjából és jelenéből (Cegléd, 1986)
A felszabadulástól az 1960-as évekig
35 Tavasszal rendezték meg az I. Országos Megyeközi Kamarazenefesztivált Cegléden, olyan sikerrel, hogy a minisztérium állandósította ezt, s minden évben más megye rendezi meg a továbbiakban. (1987-ben Székesfehérvárott kerül megrendezésre.) A megrendezésben nagy szerepe volt a Zeneművészek Szakszervezetének, amellyel a zeneiskola alapítása óta szorosan együttműködött. Ezt követően megrendezték a Pest megyei zeneiskolák kiváló növendékeinek hangversenyét, melyen a ceglédiek a szokott sikerrel szerepeltek. 1958. októberében a hazánkban tartózkodó görög pedagógusok tiszteletére rendezett fővárosi műsoros esten nagy sikerrel szerepelt Dávid Sándor - az iskola növendéke - hegedűszámával, melyet Kontz Endréné, a zeneiskola tanára kísért zongorán. A zeneiskola albumában felfigyelünk egy levélre, melyet Abony község tanácsának Végrehajtó Bizottsága írt: "A községi tanács Végrehajtó Bizottsága, a tanács Népművelési Bizottsága és a Petőfi Kultúrház igazgatósága nevében elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki azért az áldozatos és lelkes munkáért, amelyet Abony község zenekultúrájának fejlesztése terén 1952-től 1957. tanév befejezéséig kifejtett. Kérjük, hogy az abonyi zeneiskola és kultúrotthon munkájához továbbra is nyújtson támogatást. Fogadja igazgató elvtárs nagyrabecsülésünket, és további odaadó munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk. Ilyen és hasonló elismerő és köszönőlevelek tucatját lehetne idézni az iskola irattárából, de az idézett levél is jó bizonyítéka az iskola vezetői munkálkodásának. (Abony, 1958. január 23.) Győré Pál igazgató Szűcs László VB. elnök Róth Sándor áb. elnök"