Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)
AZ EN ISKOLÁM Az én iskolám kedves nekem. Sok emlék fűzi ide életem. A tanárokat kedvelem, S mindig megtalálom helyem. Iskolám két épülete Egymáshoz közel áll. Az udvart kezdem bemutatni, Hol örökké áll a bál. A gyerekek sikongatnak, Nincsen rend és fegyelem, De ha meglátja ezt egy tanár, Akkor nincsen kegyelem! Tisztán tartani az udvart Mindig nagyon nehéz, Mert újra és i'tjra bepiszkítja Sok-sok gyermeki kéz. Eldobálnak sok-sok Apró szemetet, Tisztítgatják az udvart, De sohasem eleget. Beljebb már az aulában Egy fokkal nagyobb a rend, De a gyerekek csintalanok, S idebent sincs rend. Majd, ha megszólal a csengő, Csend lesz egy perc alatt, Tanár lép sok terembe, S minden gyerek elhallgat. Van, ki tanóra szavát Serényen figyeli. Van, ki erre fittyet hány, És a termet kémleli. Van ott minden, Kréta, tábla, Ami kell egy Iskolába. Van még csontváz, Földrajz-térkép, De nem vigyáztunk, S nem maradt ép. Minden teremben Falon a sok festmény, S e helyekre Belépni kész élmény. Lassan kijjebb jövünk, Mert dél van, Éhes gyerekek raja Áll az aulában. Van, ki ezután Hazamegy, S van, ki lanszobába Ténfereg. Később tanárok, diákok Útnak indulnak, Takarítónők termeket Tisztának. Csend lesz, álmodik az épület, Mely minden gyerek második otthona, S a neve: Várkonyi István Általános Iskola. Csikós Krisztina (7. b)
