Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)
A Művelődési Osztályon gazdasági felügyelőként eltöltött kétéves munkám egyhangúságát megunva áthelyezésemet kértem a Várkonyi István Általános Iskolába. Vágytam a gyerekek közé, és az “iskolaszag” is hiányzott. Elfogadtam a napközis nevelői beosztást, mert úgy éreztem, így nemcsak tanítani, hanem igazán, valóban nevelni is tudok. Ez utóbbira több alkalom és idő is van a napköziben, mint tanítás közben, közelebb lehet kerülni a gyermeklélekhez. Őszintébben nyilatkoznak meg, nem köti őket az osztályzat függősége. Igyekeztem megállni a helyem hol a felső, hol az alsó tagozatos csoportoknál. Kevés nevelő mondhatja el magáról hogy több mint 15 évigvoltak “párhuzamosak”, ahogyan én Horváth Lászlóné kartársnővel. Ő mint tanító, én pedig napközisként teljes egyetértésben végeztük oktató-nevelő munkánkat. Eredményesnek éreztük és vallottuk azt, hogy mindent meg tudtunk tárgyalni, ismertük egymás feladatát és módszerét a gyermekek érdekében. Magasak voltak a követelmények a napközis nevelőkkel szemben is: részletes éves munkaterv készítése, benne a nevelési, oktatási, kulturális munka, sőt a szabadfoglalkozások terve is. A családlátogatásokat együtt kellett végeznünk az osztályfőnökkel, utána erről naplót is készíteni. A napi vázlatírás sem maradhatott el. A térítési dijak kiszámítása, adminisztrálása, beszedése, a feladási csekkek kezelése, nyilvántartása nem kevés munkátjelentett, otthonra is jutott belőlük. Különben akkor pedig egy-egy csoport létszáma 40 főnél nem lehetett kevesebb. Igaz, volt egy évem, amikor 55 csemetével “rendelkeztem”. Amikor csivitelve körbevettek engem, a kollégák úgy neveztek: a “Kotlós bácsi”. Mindamellett igyekeztem megszerettetni a gyerekekkel a tanuláson kívüli alkotásjóleső érzését. Házak, különféle eszközök, játékok modelljét készítettük fából, papírból, termésekből, amelyek tanévvégén kiállításon bemutatva sikerélményt jelentettek számukra. Bennem pedig mély nyomokat hagyott az a 20 év, amelyet nyugdíjaztatásom után még 7 évvel megtoldhattam, így lett belőle közel 3 évtized a napköziben. Manapság pedig örömmel vegyes nosztalgiával lépek be a volt iskolámba. Ócsai János ny. tanító Évtizedeim a Várkonyiban
