Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)
Néhány gondolat az iskoláról, a pedagógus pályáról Egy volt pedagógia professzorom szerint “ha van esély a halhatatlanságra, a pedagógusé a legnagyobb esély.” Ennek a veretes, szép gondolatnak az igazára csak akkor döbbenünk rá, ha egy-egy emlékező alkalommal itt áll előttünk a példa. Meggyőződésem, hogy amíg lesz tanítvány, addig lesz emlékező tudat is. Nem versenghet a maradandóságért sem a virág, sem a porladó hideg kő, csak az emberi elme képes, hogy sokáig megtartsa emlékezetében azt, akihez valami módon köze volt, aki valamikor megjutalmazta emberi lénye áldásával. A pályán eltöltött 40 év alatt úgy éreztem - és ez máig sem változott -, hogy egyrészt társadalmi dicsfény övezi a pedagógust, másrészt általános lebecsülés. Régebben - és most is - a közfelfogás szerint gyakran felvetődik, hogy a tanítói, tanári munka félnapos elfoglaltság, sok az úgynevezett tanítási szünet. Volt időm megtapasztalni, hogy ez közel sem igaz. A jó megítéléshez ismerni kell az oktatási törvény által meghatározott feladatokat, követelményeket, általában a pedagógiai munka egészét. Helyesebben járunk el akkor is, ha a munka mennyiségét, annak intenzitását, a szervezetet igénybe vevő szellemi és fizikai megterhelést ismeijük, illetve ismeri a közfelfogás is. Tudni kell, hogy a tanórákra való felkészülés is időigényes, ugyanakkor egy-egy óra vezetése nagy és intenzív erőfeszítést igényel (erős koncentrálás és reagálás, a tanulók figyelmének és fegyelmének biztosítása, egyéni bánásmód, differenciálás a különböző adottságú tanulók között stb.) .A tanulók írásos munkájának ellenőrzése, javítása, az órán kívüli munkák sokasága gyakran meghaladja a napi nyolcórás munkaidőt. A pedagóguspályát magam hivatásnak tekintem, de az iskola valamennyi tanítója és tanára is. Azért, mert a társadalomban végbemenő dinamikus változásokból adódó növekvő és változó igényeknek a lehető legmagasabb szintű kiszolgálását tekintettem a pedagógus hivatás objektív tartalmának.Jogosan merülhet fel a kérdés, vajon ez a végtelenül komoly követelmény, illetve a pályával kapcsolatos feladatrendszer arányban álle, azzal amit a pálya nyújtani tud a pedagógusoknak? Ekképp itt csupán egzisztenciális kérdésekre gondolok. Nagyon sokan, a mai tanítók, tanárok többsége hivatásukat szerető, munkájukat magas színvonalon végző emberek, hű követői elődeiknek. Közérzetük azonban rendkívül komoly aggodalomra ad okot. Nem szabad tovább igénybe venni egyre kopó tűrőképességüket.
