Calvin Synod Herald, 2017 (118. évfolyam, 1-12. szám)
2017-09-01 / 9-10. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 elveszett világ számára, hogy a mi büntetésünkkel Jézust sújtotta helyettünk avégre, hogy nekünk békességünk és üdvösségünk lehessen! Ez a mi Urunk legfőbb mondanivalója. Kegyelmet hirdet kivétel nélkül mindenkinek, aki elhiszi Neki, amit mond! Ez az O kegyelmességének az Igéje, szava, beszéde! Ezt a szót hallotta meg újra a reformáció és ennek az isteni kegyelem-nyilatkozatnak az újból fölbuzgó ereje és hatálya alá állították oda a reformátorok az egyházat! „Ajánlak titeket az Istennek és az O kegyelmessége igéjének”: azt jelenti ez, hogy itt az egyházban minden reménységünknek, minden örömünknek, egész üdvösségünknek forrása, éltetője, táplálója az Isten kegyelméről szóló örömüzenet, az evangélium, a megfeszített és feltámadott Krisztusról szóló isteni beszéd! Ezért drága nekünk, a reformáció népének a Bibliánk, ezért volt a reformációnak minden országban legelsőgondja a Szentírás lefordítása, Isten szavának a nemzet nyelvén való tolmácsolása! Ezért nem tudunk mi Ige nélkül élni. Képzeld csak el, mi lenne belőlünk az Isten kegyelméről szóló Ige nélkül? Milyen sötét, szűk völgy lenne csak ez a föld, s a boldogságnak milyen elzárt, hozzáférhetetlen helye lenne a mennyország! Mi más lenne az élet, mint meg-megújuló halál, és a meghalás, mint új hajnal nélküli éjszaka! Igen: kibírhatatlan lenne az élet és a halál a kegyelem Igéje nélkül! De milyen jó, hogy mi, az egyház nem vagyunk kénytelenek e nélkül élni, hiszen rá vagyunk bízva Isten kegyelmessége Igéjére, - tehát egyenkint, külön-külön, te is, meg én is rábízhatjuk magunkat. Sőt: minél teljesebben bízzuk rá magunkat Isten kegyelmessége Igéjére! Az O kegyelemről szóló beszédére! Ez a magunk rábízása az O evangéliumára: ez az üdvösség! Azért fontos, hogy rábízzuk magunkat az O kegyelmessége Igéjére, mert Isten ezzel az Igével épít föl és ad örökséget, - ahogyan folytatódik alapigénk: “a ki fölépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt”. Tehát Isten az 0 kegyelmes Igéjével először azt teszi, hogy fölépit. Mit jelent ez az építés? Ezzel a szóval kapcsolatban legtöbben valami kegyes, vallásos érzelemre gondolnak. Bibliai értelemben azonban itt nem érzelemről, hangulatról, meghatódottságról van szó, hanem valami másról. Olyan valamiről, mint a házépítésnél. Mi történik egy ház építésénél? Egyik téglát a másikra rakják, míg lassan fölemelkednek a falak és fölépül a ház. Lelkileg is ilyenforma dologról van itt szó. Arról, hogy Isten az egyes embert beleépíti az O szent, lelki templomának épületébe, közösségébe. Az építkezésnél általában kétféle kő van. Egyik az, amit gyárilag állítanak elő az égetőkemencében, a másikat pedig a kőbányában fejtik. Az egyiket agyagból formálják és égetik, a másikat kalapáccsal faragják ki. A kőfaragó sokszor jókora darabokat vág le belőle, amíg beleilleszkedik az a darab kő a maga helyére, ahová való az épületben. Ha a kövek sírni tudnának, óh milyen hangos lenne az építkezés. Nos hát: ha be akarunk épülni Isten templomába, előbb nekünk is meg kell form áltatnunk, vagy faragtatnunk. Mert így ahogy vagyunk nagyon nem passzolunk bele a templom falába. Azzal a gőggel, önigazultsággal, érzékenységgel, aggodalmaskodással, önzéssel, sok fölösleges szöglettel nem lehet fölhasználni bennünket az isteni építkezésnél. A mennyei kőfaragó kezébe vesz, mert le kell, hogy faragjon rólunk sok mindent. Nem lehet másként! Azoknak a fejtett, halott köveknek sok előnyük van az “élőkövek” -hez képest. Azok nem védekeznek, nem kiáltanak, nem tiltakoznak úgy, mint mi. Hagyjuk hát, hadd munkálkodjék rajtunk a mi Urunk, a nagy építőmester! Hóseás könyve angol fordításában egy érdekes kifejezés szerepel: Ezért gyalulom (faragom) őket a próféták által! (Hós 6,5) Igen: Isten a prófétái beszéde által, az O Igéje által, mintegy gyalulja az O népét. Van olyan Istengyermeke, aki nem hagyja magát így gyalulni. Az ilyen lélek gyalulatlan marad. Ha közel érsz az ilyen lélekhez, szálka megy a kezedbe, megszúr, fölsért, mint a durva, egyenetlen, gyalulatlan deszka. Hagyjuk hát munkálkodni Őt! Ne féljünk, Isten nem csinál hibát! Nem farag mást le, nem gyalul le többet, mint amit föltétlenül muszáj. “A ki fölépíthet és adhat néktek örökséget” - mondja Pál. Ezt akarja elérni velünk az Úr, ezért gyalul, ezért farag, ezért épít bele az Ő templomába, hogy végül átadhassa az örökséget. Föl akar készíteni a Szent Fia halálával ránk testált örökség átvételére. Mi ez az örökség? Mind az a gazdagság, ami a mennyekben van. Ki lehet-e mondani emberi szóval azt, hogy mire számíthatunk? Péter apostol így beszél róla: „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra, A kiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.” (lPt 1,4-5) Tehát Isten tartja fenn, Isten őrzi számunkra azt az örökséget a mennyekben és ugyanakkor minket is Ő őriz az örökség számára. Vagyis mintegy kétszeresen is biztosít arról, hogy Ő egészen elvégzi, amit elkezdett rajtunk és velünk! Az apostolok, reformátorok, hitvalló őseink üzenik nekünk a századokon át reformáció ünnepén: „És most atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az Ő kegyelmessége igéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt!” (ApCsel 20,32). Tegyünk vallást róla, hogy igen, így hisszük mi is, így akarjuk és így éljük meg mi is a szent titkot: Az egyháznak a Jézus a fundamentuma, A szent Igére épült fel lelki temploma.
