Calvin Synod Herald, 2016 (117. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 Hiszünk-e a Szent Lélekben, a bennünk élő és munkálkodó Istenben, aki kiegészíti gyengeségünket, kipótolja tudásunkat, átgyúrja akaratunkat, egységben tart mindazokkal a testvérekkel, akik szeretik Krisztust, megajándékoz kegyelmével és felszerel minden fegyverrel, amivel a világot meghódítjuk az O számára? Istenkeresők vagyunk-e csupán, vagy Isten által megszállottak és vezetettek? Még egy másik dolgot is el kell mondanunk a Szent Lélekről. Minden igaz hitnek a lelkesedés az igazi hajtóereje. Nem mintha meg kellene ismételnünk a pünkösdi jelentet, vagy meg kellene próbálnunk a nyelveken való beszélést. Pál apostol még azokban az időkben józanságra intette korinthusi híveit. A mi hibánk azonban ennek egyenesen az ellenkezője. Nincs bennünk lelkesedés semmi iránt és nincs előttünk olyan nagy ügy, amiért hajlandók lennénk az életünket is feláldozni. Nem halljuk Isten szelének zúgását és nem látjuk senki fején a tűzhöz hasonló nyelveket. Ha Jeruzsálemben lettünk volna azon a napon, nagyon valószínű, hogy az egészből nem láttunk és nem hallottunk volna semmit. A lelkesedés az első keresztyén egyháznak a legjellemzőbb vonás. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv elmondja, hogy „buzgón szorgalmatoskodtak,” „naponként egy szívvel-lélekkel megjelentek a templomban,” „örömmel dicsőítették az Urat.” Pál apostol pedig a Szent Lélek ajándékáról beszélve azt írja: „Örvendezzetek az Úrban mindenkor, ismét mondom: örvendezzetek!” Az őskeresztyén egyház életét meg sem értjük, ha nem tartjuk szüntelenül szemünk előtt azt a magabiztos, ujjongó, győzelmes hangulatot, mely őket eltöltötte. Az Úr segítségére támaszkodva, ez a bátor, lelkes kis csoport Isten győzelmi ígéretének lett a hordozója. Honnan származott az a szent meggyőződés, mely ezeket az egyszerű, társadalmilag alacsonyrendű, politikailag befolyás nélküli, tanulatlan és tudatlan embereket kiemelte hétköznapi életük szürkeségéből és megtöltötte a jószerencse és siker biztos érzésével? Azok, akik közel álltak hozzájuk, egyöntetűen állítják, hogy az Isten lelke szállt rájuk és az Isten maga erősítette meg őket arra, hogy az Ő beszédének legyenek bátor hirdetői. Lehetséges, hogy mindez idegenül hangzik a mi modern fülünknek. Ösztönszerűleg irtózunk mindentől, ami természetfelettire utal. Igaz volna talán, hogy ezt egy más kornak és nem a mi számunkra szánták? Ha egy labdarúgót hirtelen elfog a lelkesedés, a labdával végigrohan a játékpályán és gólt rúg, azon nem csodálkozunk, sőt, egyenesen el is várjuk ezt a jó játékostól. Mi mondjunk azonban akkor, ha valami olyan erő száll ránk, ami bátorságot, önbizalmat és örömet hoz nekünk? Lehetetlen volna? Egyáltalán nem lehetetlen. A keresztyén világ ezt az erőt, mely onnan fentről származik, az első időktől kezdve Szent Léleknek nevezte, mert gyenge emberekből erős embereket faragott, tehetetlenekből tettrekész egyéneket csinált és úgy megtöltötte őket örömmel és bátorsággal, hogy az egész világot legyőzték. Tartsuk azért a szemünket nyitva, mert a tűzhöz hasonló nyelvek, melyek világosságot hoznak és tisztítanak, sok emberi fej felett megjelennek. Hallgassuk a Lélek szelének zúgását, ne mondjuk azt, amit az első pünkösd bámészkodói állítottak, hogy „édes bortól részegedtek meg,” hanem mondjuk inkább Péterrel: „Most teljesedik be, mit a próféta mondott - hogy az Isten kitölt az Ő leikéből mindenkire.” Tartsuk azért a szemünket és fülünket nyitva, mert ez a pünkösdi ünnep nekünk szól! Havadtó'y Sándor Részlet Vigasztaljátok népemet c. könyvéből Patakfalvi Anna PÜNKÖSD Miért parancsolja Krisztus, hogy Istent így szólítsuk meg:,, Mi Atyánk”? Azért, hogy mindjárt imádságunk kezdetén felköltse bennünk az Isten iránt való gyermeki félelmet és bizodalmát, aminek a mi imádkozásunk alapjának kell lenni, tudniillik, hogy Isten a Krisztus által Atyánkká lett, és amit Tőle hittel kérünk, sokkal inkább megadja nékünk, mint szüléink, akik pedig a földi jókat tőlünk meg nem tagadják. Heidelbergi Káté. Midőn pünkösdnek Jeles napját éljük, Tavaszi virágok Édes illatában, Az esti harangszó Távoli hangja Vecsernyére hívogat, Ahol találkozol Isten titokzatos Erejével. E találkozásban Athevül a kebled, S szíved önfeláldozóan Dobog. Mert egyesült A Szent Lélek Istennel. Ki erőt ad Az élet sötét napjaira, Azok nehézsége Elviselésére. A teremtő porain Túlvisz Dicsőült életbe. Maradj meg hát ember Pünkösd bűvkörében. Üssön tábort szívedben Ez ünnep Szelleme, Hogy erős hittel Éld le földi éltedet S végső célod A mennyei halhatatlanság Legyen.
