Calvin Synod Herald, 2016 (117. évfolyam, 1-12. szám)
2016-03-01 / 3-4. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD a kelet felől beözönlő új vallások tömegében, melyek között az ifjú keresztyénség csak egy a sok közül. Látták maguk körül a zsidóságot, amely Jézus tanításain megbotránkozott és vallásos fanatizmusának minden gyűlöletét az első keresztyénekre árasztotta ki. Ezek az első keresztyének semmit sem láthattak Krisztus egyházának eljövendő dicsőségéből. Más hit volt az, amely az ő szívükben égett. Más hit égett az első vértanú, István szívében, amikor fölemelt fejjel megállt Krisztusról hitet vallva a jeruzsálemi tanács véneinek gyilkos tekintete előtt. Más hit égett Pál apostol szívében, más hit űzte, vigasztalta és éltette, hogy egy életen keresztül a mártírhalálig szüntelenül hordozza, ossza, plántálja, amerre jár, mindannyiunk kincsét, Isten ajándékát, az evangéliumot, Jézusról szóló örömhírt. Más hit volt az, amely erőt öntött százak szívébe, hogy egy félőrült római császár parancsára összeszorított foggal, de óriási Krisztusba vetett hittel kilépjenek az aréna porondjára a vadállatok közé. Más hit volt az. A föltámadott Jézusba vetett hit. Húsvéti hit. S ezzel a húsvéti hittel a szívükben, az első keresztyének tudtak bízni abban, hogy aki meggyőzte a halált, egykor minden halálon, bukáson, vereségen, gyalázaton keresztül is - diadalra viszi a maga ügyét. Ezek a keresztyének nem láttak és hittek. De ha sokat időzünk - testvéreim - ennél a bizonyítéknál, mely úgy véli, hogy a keresztyénség igazságát annak általános elterjedt volta igazolja, akkor fölmerülhet bennünk a gondolat, hogy ez az érvelés és ez a hit talán nem csak gyönge, de alaptalan is, mert a látszatra épült. A gondolkodó ember látja a keresztyén vallás nagy elterjedését a világon és azt kérdezi, vajon ez a tengernyi keresztyénné lett ember csakugyan igazán hallott Krisztusról, csakugyan szívébe zárta a názáreti Jézus tanításait. A keresztyénség elterjedt. De ha felütjük a történelmet ott, ahol a keresztyénség terjedéséről beszélnek a lapok, az önfeláldozó hithősök példái mellett föltárulnak előttünk az erőszakos térítés, a kényszer látványa is. Lehetne sorolni a kegyetlenebbnél kegyetlenebb dolgokat, amit a kereszt jegyében tettek. A müveit világ megkeresztelkedett. De felvetődik a kérdés, vajon csakugyan azt jelentette-e ez, hogy Krisztus igazsága diadalmaskodott? Vajon csakugyan elfogadta a világ Jézus tanításait? Nem valami nagy látszat, nagy csalódás, hogy a világ jó része keresztyénné lett? Úgy gondoljuk, hogy igen! No, de mit mutat a mai kép. A statisztikusok azt mondják, hogy itt Európában a keresztyénség válságban van. Vannak valóban szívszorító tények például abban, hogy itt a városunkban is egyre kevesebben kémek egyházi, lelkészi szolgálatot szeretteik elvesztésekor. A keresztyénség alapvető, életet, jövőt jelentő kincsei feledésbe merülnek. No, de pillantsunk csak a keresztyén kultúrára épült Európára, főleg az észt osztó nyugati részére. Olyan pogánnyá lett erkölcsileg, anyagi jólétében, mint annak idején a Római Birodalom. De Róma, ne feledjük, belebukott. Európa is bele fog bukni, ha gyökereit fölszámolja, ha nem tér észre a szabadelvű, liberális gondolkodásából. Nos, testvéreim, minden gondolkodó ember életében vannak percek, amikor fölmerülnek előtte ezek a dolgok, kérdések. Ezek, mondjam így, a lélek nagypénteki percei. Mikor csak a szenvedő, a megalázott, mellőzött Krisztust látjuk. Akinek a hite ezen a külső látszaton, tekintélyen nyugodott, annak a hite az ilyen percekben meginog, összeomlik. De akinek a szívében az első keresztyének hite él, akiben a húsvéti hit, a jövő hite él, az rendületlenül megáll. Az ilyen ember tudja, hogy Jézus élete nem ért véget a kereszten. S az ilyen ember megérti, hogy valójában égen és földön egyetlen látszat van csupán és ez az, mikor Krisztus igazsága vereséget szenved, amikor ezt az igazságot kigúnyolják, arcul verik, közömbösen nézik, kit érdekel gondolkodással. Lehet így is. De Jézus Krisztusnak a látszat ellenére - minden veresége győzelemre fordul és a kereszt minden gyalázata diadallá válik, „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk kik megtartatunk Istennek ereje” (I.Kor. 1:18). Az ilyen ember megérti Krisztus szavát: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek”. S az ilyen ember - mint valaha a megtérő lator - meg tudja látni, meglátja a töviskorona helyén a mennyei glóriát, a szenvedő Jézusban az egyedüli megtartó, szerető Urat és előtte leborulva húsvéti élő hittel mondja: „Én Uram és én Istenem”. Lentulai Attila esperes-lelkész Nagy Bálint: DOBAI TÉL Fenyők, harsak, havas téli tölgyek, A telkemmel halkan átölellek. Nap ahogy kél, jön fel a fák között, Szívemben ez a téli csend örök. Havat szór rám lágyan egy vén platán, Olyan édes, szép ez a tél Dohán. Mintha Bakony mély ölében járnék, Ölela csend, havas téli tájék. Vén parki fák, didergő ág-bogok Hová lett a zenés susogástok? Szivem dalol, halkan suttogja szám, Olyan édes, szép ez a tél Dohán. ^______________________________________________P
