Calvin Synod Herald, 2015 (116. évfolyam, 9-10. szám)
2015-09-01 / 9-10. szám
16 CALVIN SYNOD HERALD ahogy csak lehet, hogy minél távolabb maradjon el a hegy túlsó fele és az az út, az a gyilkos út. Hamarosan megritkultak a fák. Széles legelő nyílott. Lent mélyen tej fehér köd alatt békés völgy aludt. Megállt az asszony. Válláról leeresztette a batyut, s lassan, fáradtan ráült. Lehajtotta a fejét, s úgy ült mozdulatlanul. Valami egészen különöset érzett. Tudta, hogy örvendeni kellene, mert megmenekült, megmentette a gyermekeket, biztos föld van a lábai alatt, itt már rend, béke és igazság uralkodik, és nincs semmiféle veszedelem. És mégis. Bent a lelkében nem ült el a szorongás. Tovább fojtogatta, csalánostorral verte a lelkét valami. Az urára kellett gondolnia folytonosan, a házra, az udvarra s mindenre, ami ott maradt túl a hegyen. Istenem - iszonyodott el -, csak egy hegy az egész... A gyermekek ott kuporodtak mellette. Fáradtak voltak és ijedtek.- Anyu... hova megyünk?... Sokáig nem szólott. Nézte a sötétbe nyúló völgyet, a ködöt, mely, mint egy nagy fehér tenger, elborított mindent. Föl szívta a nyugalmas nagy éjszakai csöndet, mely onnan lentről áradt, a szelíd és biztonságos békét, mely a békák egyhangú vartyogásában, tücskök csiripelésében és egy-egy távoli kutyaugatásban elvegyült, és olyan volt, mint valami régi gyermekkori álom, nagymamák biztonságos ócska karosszékében.- Károly bátyádhoz - felelte sok idő múlva.- Apu hol maradt? Nem jön velünk? Még ültek úgy szótlanul, sokáig. Aztán az asszony felemelkedett lassan. Ilus - kezdte, s a hangja száraz volt és rekedt -, innen már tudod az utat egyedül is. Eredjetek le Károly bátyádhoz. Vigyétek ezt is magatokkal, itt a legelő alatt van egy ház, tudod, csak odáig. Onnan majd segít valaki.- Anyu... Anyu nem jön?- Vigyázz a kicsikre, Ilus... tedd ágyba őket, ahogy megérkeztek, mindjárt. Itass velük forró tejet. Károly bátyádnak, Terus nénédnek mondd meg, csókolom... s imádkozzanak este... apuért...- Anyu visszamegy? A csúnya katonákhoz? A búcsúcsókból már sírás lett, zokogó, keserves sírás. De sietnie kellett. Lent a völgyben már szólott a kakas.- Ilus, fiam... vigyázz mindenre... s legyetek jók...hogy szeressen az Isten... A hajnal már derengeni kezdett, mikor az asszony visszaérkezett a kertek fölé. Vacogott a hajnali hidegtől, mezítelen talpát tövis vérezte, fáradt volt és elgyötört. Tudta, hogy minden lépés közelebb viszi a bajhoz, a veszedelemhez, és úgy félt, hogy fájt belé az egész teste. De érezte, hogy nem tehet másképpen. Mielőtt átlépett volna az első kerítésen, egy percre megállt. Borzalmas fáradtságot és elhagyatottságot érzett. Megállt, letérdelt. Sovány kezeit összetette, feje lecsüngött mélyen Miatyánk, ki vagy a mennyekben... mondotta gépiesen a szavakat, de közben a katonákra, az urára gondolt, a házra és a megdúlt otthon szép békességére, mely ki tudja, visszatér-e még valaha ebben az életben. Szeméből nehéz, forró könnyek hullottak, lehullottak a földre. Fájdalmat és hűséget égettek belé egy meggyötört nép titkos írásjelével, melyet csak Isten s az angyalok értenek. J~ Dsida Jenő: AZ ERDÉLYI SZÜRET DICSÉRETE A sors gálád napok közé sodort. Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt, a szőlősgazda szomszédjára sandít s a pinceszájra követ kőre hord. Zárt ajtók mögött sír a lezuhant hit. Unott, bús arccal szürcsölik a bort, mely dohos pincék mélyében kiforrt és a gyűlölet száz repedt harang szít. Mikor majd égi igék zengenek s közös szüret nagy, boldog mámorával együtt mulatnak három nemzetek s egymást hintik a könnyek harmatával - Úristen, akkor én már hol leszek s kiből fakad majd harsogó, vidám dal? Az imádság haszna Lekció: Luk 10, 38-42 Alapige: Zsolt 4 (Folytatás/befejezés múlt számunkból) Jézus nevében könyörögni nem liturgiái szólam, hanem belemélyedés a Jézus Krisztus szellemiségébe, megérzése annak, mi a szándéka velünk és a világgal, mit akar itt és az örökkévalóságban, mi az O ügye, mit akar szolgálni azzal, hogy az ő népét imádságra indítja. Jézus lénye maga szakadatlan imádság, főpapi, közbenjáró imádság. Ebbe az imádságba veszi fel az 0 testének, az anyaszentegyház tagjainak az imádságát. Ezt nevezi Pál a Szentlélek esedezésének, ami helyettünk is beszél, mikor nem tudjuk, hogy miképpen könyörögjünk. A hárfák erős vox angelicája zeng. Végül, a Gecsemáné kerti imádság álljon szemünk előtt: múljék el a keserű pohár, mindazonáltal ne úgy legyen amint én, hanem amint te akarod. Ez volt a testté lett Igének imádsága a vele egy lény egű Atyjához akkor, amikor vért verejtékezve szenvedett a kereszt előtt. Úgy imádkozzunk, hogy imádságunk ámen legyen arra is, ha Isten nem hallgatja meg. Mindebből azt hiszem világos, hogy a meg nem hallgatott imádság igen sokszor az igazán meghallgatott imádság, mert minden igazi imádság záradéka: Legyen meg a Te akaratod. A passió kínszenvedése a győzelmes halál erejébe csap át a hárfákon. Imádságunkkal szemben Isten atyai magatartása mindig szabadító, mindig ajándékozó, mindig irgalmas. Erről énekel a zsoltáríró is, mikor azt mondja: „szorultságomban tág tért adtál nékem.” Kiszabadítottál szorult helyzetemből, börtönömből, földi igények és kötelékek tőréből. Ez már magában is kibeszélhetetlen ajándék volt, de még nőtt az értéke annak a megismerésével, hogy minden meghallgatott imádság Istentől vett jel, zálog, pecsét, ígéret arra nézve, hogy Ő csakugyan könyörgést meghallgató és szabadító Isten. Ezt a nagy tapasztalást tette meg a zsoltáríró és ezt a tapasztalást teszi meg a Jézus nevében imádkozó ember.
