Calvin Synod Herald, 2014 (115. évfolyam, 1-12. szám)
2014-09-01 / 9-10. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD A REFORMÁCIÓ ÜNNEP ERE Az egyetlen fundamentum 1. Kor. 3. r. 10-15 10. „Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. 11. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. 12. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentumra, 13. Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek-kinek munkája minémü legyen, azt a tűz próbálja meg. 14. Ha valakinek a munája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. 15. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. 0 maga azonban megmenekül, de úgy mintha tűzön keresztül" Mikor Pál apostol alapigénkben azt mondja: „Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá, ki-ki azonban meg lássa miként épít reá. ” A korintusbeli, általa alapított gyülekezetben lábra kapott pártoskodás ellen emeli fel szavát. Hírül vitte, ugyanis, hogy a gyülekezet tagjai nem az egyetlen alapra, Krisztusra építik hitüknek hajlékát, hanem csoportonként megoszolnak az igehirdetők személye szerint, az egyik azt mondja: „én Pálé vagyok, a másik meg azt: én Apollosé. ” Az apostol veszélyt lát Isten országa ügyére nézve e megoszlásban s erős szavakkal veti fel a kérdést: /Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollos? „Csak szolgák” - mondja - „akik által hívőkké lettetek és pedig, mint kinek-kinek az Úr adta. ” „Én plántáltam ” - úgy mond - „Apollos öntözött, de Isten adja a növekedést, - azért sem, aki plántál, nem valami, sem aki, öntöz, hanem a növekedést adó Isten”, és ,,mindenki a maga jutalmát veszi, a maga munkája szerint. ” Reámutatás ez arra, hogy az Isten országa építésének munkájában mindenkire vár valami teendő, de senkinek sem szabad azt hinnie, hogy ő valami, olyan tényező, akin a dolog lényege megfordul, mert más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetet, mely a Jézus Krisztus. ” Tehát erre a fundamentumra kell építeni mindenkinek s magát csalja meg az, aki azt véli, hogy ő másra bízhatja lelkének üdvösségét, ha erre a fundamentumra épít, akár aranyat, ezüstöt, drágakövet, akár fát, szénát, pozdorját, kinek-kinek munkája minemű legyen azt a tűz próbája meg, ha valakinek munkája e tűzben megmarad, jutalmát veszi, ha megég, kárt vall. O maga, azonban, megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül. Lássuk, fejtegetésünkben, miért kell erre az egyetlen fundamentumra Jézus Krisztusra építenünk, miért menekül meg az, ha mindjárt tűzön keresztül is, aki ráépít. Miért kell az egyetlen fundamentumra Jézus Krisztusra építenünk? Úgy vélem, hogy mindenikünknek alkalma volt látni, hogy minő nagy jelentőségű építkezéseknél a megfelelő fundamentum keresése, megtalálása. Úgy felületesen, hozzá nem értéssel gondolkozva, azt hihetné az ember, hogy tán felesleges is az a nagy utánajárás, temérdek költséget emésztő munka, amellyel a szilárd fundamentum meg találása jár, hiszen, így gondolkozik a hozzá nem értő, a föld felülete, az építésre alkalmas területen, elég szilárd, miért ott még lejjebb ásni, néha több méter mélyre lehantolni, azt az épületet tán, azt az épületet tán megírná a felső réteg is? Ám, a tapasztalat reávezette a figyelő embert arra, hogy az az épület, mely csak a felületre épül, ha szemre nézve tetszetős, sokat érőnek látszik is, nem állandó, jön az idő, mikor az előbb szilárdnak mutatkozott falak repedezni sülyedezni kezdenek s minden igyekezet sem menti meg az épületet az összeomlástól, mert nem megfelelő fundamentumra épült. így az épületre fordított sok költség, munka, fáradság kárba vész s még szerencse, ha az épület rombadöltekor valakinek az élete is oda nem pusztult. Ezért a gondos, előrelátó ember, ha sok munkával, költséggel is, de leásat a szilárd alapig s arra rakja az épület tartó falait, oszlopait. S ha így van ez az anyagi építkezéseknél, lehet-é másként lelki életünk hajlékának megépítésénél? Az okos, bölcs ember itt is keresi a sziklaszilárd alapot, mert különben hamar összeroskad remélt boldogságának hajléka. Úgy jár el, mint Pál apostol tette. Bizony ő is a lelki élet sok rétegződését átélte míg odáig jutott, hogy igehirdetésének, életének tanubizonyságtétele lett az, hogy „más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vetetett, mely a Jézus Krisztus. ” Igehirdetése közben ismételten elmondja, a meggyőzetés kedvéért, megtérésének történetét, hogy rajongott az atyák hitéért, a törvényvallásért, mint dühösködött azokkal szemben, kik nem erre a fundamentumra kívántak építeni, még a vérontástól sem riadt vissza, csakhogy megóvja a szent hagyományokat, a külső rendeléseket, törvényeket, melyek pedig a lekiismeretben, csak a felszínt, a látszatot alkotják, de nem a lényeget, az igazi alapot, s minő lelki küzdelmen kellett átmennie, ott a damaszkusi úton, míg reájött arra, hogy nem a látszat, nem a külső szín a fő, hanem a benső mélység, az elrejtett szívjóság, az igaz szeretet, mely maga-magától ontja azokat az áldásokat, melyek létrehozzák isten országát, a benső békességet és megnyugvást, sőt elmondja, hogy még ennél is tovább ment, mert úgy tapasztalta, hogy a gyönge ember, a testi létben csetlikbotlik s így, az örök igazság, mindig bűnös s elveszett, ha nem hajlik le hozzá az isteni irgalom, kegyelem, s mert ezt csak az Isten igazságosságának elegettevő, bűn nélküli istenfiú halálában találta meg, ezért lett reánézve egyetlen fundamentum a Jézus Krisztus, ezért mondhatta alapigénkben: az Istennek nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem. ” 0 megtalálta az igazi fundamentumot, arra épített s élete sem volt drága, csakhogy másokkal is megismertesse azt. S bizony K. a. ma sincs és soha sem lesz ez másképen, mert most is és mindörökre egyetlen fundamentum Jézus Krisztus s ezért kell reáépítenünk, ha azt akarjuk, hogy megmeneküljünk, ha mindjárt tűzön keresztül is.
