Calvin Synod Herald, 2014 (115. évfolyam, 1-12. szám)
2014-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 16 EGYETEMES EGYHÁZTÖRTÉNET 450 éve hunyt el Kálvin János 1564. május 24. Ezen a napon - pontosan négyszázötven évvel ezelőtt - hunyt el Genf reformátora, Kálvin János. Jelen írásunkkal rá szeretnénk emlékezni, ugyanis személyében „mindannyiunknak lelki szülőt, fáradhatatlan kutató és felelősséggel oktató professzort, kézen fogva vezető barátot ajándékozott az Úr.” Életrajzát már sokan megírták, életútjának ismertetésével nem kívánjuk szaporítani a szót. Csupán vázlatosan felelevenítjük: milyen körülmények között élt, milyen hatások érhették és formálhatták jellemét, gondolkodásmódját. Ifjúkora és tanulmányai (1509-1533) 1509. július 10-én látta meg a napvilágot Noyonban, az észak-franciaországi Pikárdia tartomány püspöki városában. Apja Gérard Cauvin püspöki titkár és jogtanácsos, anyja pedig Jeanne Lefranc. A későbbi reformátor a Cauvin (vagy Chauvin) nevet Calvin vagy Calvinus latinosított formában használta. Édesanyja, aki buzgó vallásos asszony volt, korán meghalt, édesapja pedig mindent megtett gyermekei nevelése érdekében: a papi pályára szánt János fia számára egyre tehetősebb parókiák javadalmait szerezte meg, és így 1523-tól (mások szerint már 1521-től) a fiatal Kálvin Párizsban tanulhatott. A hagyomány szerint Kálvin a College de La Marche diákjaként kezdte meg párizsi egyetemi tanulmányait. A College de La Marche minden valószínűség szerint azért került bele a Kálvin-életrajzokba, mert Kálvin említi ugyan, hogy párizsi tanulmányai kezdetén Mathurin Cordier volt az oktatója, arról azonban egyáltalán nem beszél, hogy melyik kollégiumban. Cordier pedig - az akkori gyakorlattal összhangban - egyidejűleg legalább hat college de plein exercise (bentlakásos kollégium) alkalmazásában állott, többek között a Rheims, Lisieux, Navarre, de La Marche és Sainte-Barbe kollégiumokban egyaránt tanított. Elsődleges igazoló dokumentumok híján ésszerűnek tűnik elfogadnunk McGrath javaslatát: Kálvin, mielőtt a College de Montaigu hivatalos tagja lett volna, vagy a La Marciiéban, vagy a Szinte-Barbe-ban hallgatta Cordier latinóráit, anélkül, hogy hivatalosa bármelyiknek is tagja lett volna. Az előkészítő nyelvkurzus időtartamát illetően nincs konszenzus a kutatók között: némelyek alig pár hónapról beszélnek, míg mások egy teljes tanévről. Mi Marc Vial feltételezését tartjuk a legelfogadhatóbbnak, aki szerint Kálvin egy teljes tanévet töltött Cordier irányítása alatt. Néhány évtized múlva a következő szavakkal méltatja mesterét a hálás tanítvány: Az az igazság, hogy Önnek is része van tevékenységemben, hiszen midőn tanulmányaimat megkezdtem az Ön vezetése és irányítása alatt, akkor jutottam el odáig, hogy némileg hasznára lehessek Isten egyházának. Mikor apám Párizsba küldött, mint iijú gyermeket, aki alig tudott valamicskét a latin nyelvből, Isten úgy akarta, hogy kevés idő múlva Ön legyen az oktatóm, aki olyan jól vezetett rá a tanulás igazi és egyenes útjára, hogy annak később is nagy hasznát vettem. [...] mindamellett az az oktatás és irányítás, amelyet Öntől kaptam, azóta is olyan jó szolgálatokat tett, hogy őszintén bevallom és elismerem: minden későbbi sikerem és előrehaladásom Önnek köszönhetem. Jean Cordier megállapítása, amellyel Kálvin visszaemlékezését értékeli, a kutatók egybehangzó véleményét tükrözi: egyfelől a latin nyelv használatát, másfelől a tanulás módszertanát Kálvin Cordier vezetése alatt sajátította el. Más kutatók azonban arra is rámutatnak, hogy Cordier irányítása alatt a diákok nem csupán a latin nyelv könnyed és elegáns használatát sajátíthatták el, hanem a devotio modema elkötelezett híveként a hírneves arra is törekedett, hogy tanítványai megismerjék, megszeressék, és kitartó hűséggel kövessék Krisztust. Kálvin tehát egy meglehetősen rövid időtartamú, Cordier irányítása alatt eltöltött latin nyelvű előképzést követően lett a a College de Montaigu diákja. Előre kell bocsátanunk azonban, hogy a College de Montaigu-ben eltöltött évek alatt a fiatal Kálvin nem teológiai, hanem bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amelyek elvégzése után jelentkezhetett a teológiai, jogi vagy orvosi fakultások valamelyikére. Az viszont nem kizárt, sőt szinte biztosra vehető, hogy a bölcsészeti oktatásnak voltak teológiai aspektusai is. Kik voltak Kálvin tanárai? Milyen „tankönyvek” alapján és mit tanult tőlük? E téren is csak feltételezésekre támaszkodhatunk. Bár mindenképpen érdekes és hasznos volna lehetőleg elsődleges források alapján megállapítani, hogy kik voltak Kálvin tanítómesterei, és főként, hogy mit tanult tőlük, források hiányában viszont ésszerűbbnek tartjuk elfogadni McGrath kiegyensúlyozott véleményét, aki azt javasolja, hogy a személyek kutatása helyett helyénvalóbb azokra a szellemtörténeti irányzatokra figyelni, amelyek a 16. század elején jelen voltak a párizsi egyetemen, és bizonyíthatóan rányomták bélyegüket Kálvin kialakulóban lévő gondolkodásmódjára. McGrath három fő irányzatot jelöl meg, amelyeknek nyomai - véleménye szerint - Kálvin későbbi munkásságában kimutathatóak, és a College de Montaigu-ben eltöltött időszakra vezethetők vissza: a via modena, a schola Augustiniana modema, illetve az időközben Párizsba is elérkezett lutheri eszmék. Kálvin tanulótársai közül kiemelkedik tehetségével, szorgalmával, emlékezőképességével. Nem csupán tanulótársai fegyelmezetlenségét és züllöttségét ítélte meg módfelett szigorúan - erre utal diákköri beceneve is: accusaticus,- hanem önmagával szemben is nagyon szigorú erkölcsi és tanulásbeli követelményeket támasztott. A de La Marche és a Montaigu kollégiumokban eltöltött időszak után, 1527-28 fordulóján eljut a teológiai tanulmányokat előkészítő filozófiai tanulmányok végére. 1528-ban azonban édesapjának súlyos nézeteltérései támadtak a püspökkel, és úgy vélte: fia jövője biztosabb a jogi pályán. így Kálvin - az atyai kívánságnak megfelelően - a teológiai tanulmányok elkezdése helyett előbb az orléansi, majd a bourgesi jogakadémiára iratkozik. Miután megszerezte a jogi diplomát és a doktori címet, valamint édesapja is meghalt - pályaválasztását nem kötötte többé szülői kívánság. 1531-ben visszatér Párizsba, hogy a klasszikus irodalom ismeretében gyarapítsa tudását. Itt azonban nemcsak tanulmányait folytatja, hanem csatlakozik a titokban működő, újonnan alakult evangéliumi gyülekezethez, azonban reformátori hangját még nem hallatja. Ebben az időszakban jelenik meg első humanista jellegű munkája: kommentár Seneca Dr dementia című művéhez, amelyben azt ajánlja az olvasónak, hogy a másképp gondolkodók irányába elvakult üldözés helyett inkább türelmet és megértést tanúsítson.
