Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)

2011-05-01 / 5-6. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület CALVIN hivatalos lapja SYNOD HERALD Alapítva 1900-ban 112-ik évfolyam 2011. MÁJUS-JUNIUS 5-6. szám A Szentlélek és Pünkösd 2011 Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. (*Fil 2,11) Amikor ezt hal­lották, mintha szíven talál­ták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apos­toltól: „ Mit tegyünk, atyám­fiái, férfiak?” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresz­­telkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (*Lk 3,10) Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. ” Apostolok cselekedetei 2:36-39 Testvéreim a Jézus Krisztusban. A Pünkösd az Isten ígéretének a beteljesedése, amit az Ószövetségben adott: “Azután kitöltőm majd telkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétáim fognak, véneitek álmo­kat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. “Joel. 2:28 (*4Móz 11,29; Ézs 44,3; Ez 39,29; Tit 3,6; ApCsel 2,17-21) Az Úr Jé­zus Krisztus halála és feltámadása előtt szintén megerősítette az Atya igére tét: “Ha szerettek engem, megtartjátok az én paranc­solataimat, ( *5Móz 6,4-9; ÍJn 2,3; 5,3) én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mind­örökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. ”(2Jn 1,1-2) János ev. 14:15-17 Az ószövetségi páska az Egyiptomból való szabadulásnak az emlékünnepe és Isten szabadító tettéről emlékezik meg. Az újszövetségi pünkösd az Isten ígéretének a beteljesedése, a bűntől való szabadulásnak ígéretével, a Szentlélek kitölteté­sének ünnepe, az anyaszentegyház születésnapja. Mi az Isten újjáteremtő munkájának időszakában élünk és arra hívattunk el, hogy az Isten országa építői legyünk. A Református Világszövetség 24-ik Nagygyűlésén, Accra, Ghánában az Világszövetség elnöke Choan-Sen Song felhívást intézett a tagegyházakhoz, hogy tanulmányozzák és tudatosítsák a Szentlélek Isten munkáját a mi időnkben. A Grand Rapidben 2010-ben a megalakult Református Világközösség ezt a fel­hívást már gyakorlatban is megerősítette. A reformáció egyházai megörököltük a Biblia autoritását, a tanítás tisztaságát, a refor­máció áldásait, de azt is tudatosítanunk kell, hogy a Szentlélek minden időben munkálkodik az egyházban és vezeti életünket és ihleti lelkünket és gondolatainkat. A Szentlélek ajándékai az any­aszentegyház építésére adatnak. A Szentlélek Isten Jézus érdemét halálát és feltámadását dicsőíti és felmagasztalja, megtanít min­ket az élet szentségének tiszteletére, a teremtett világmindensé­gért való hálaadásra, és az Isten üdvtervének ismeretére. Enge­detlenségünkkel és bűneinkkel megszomorítjuk a Szentlelket, és ha a Lélek ellen szólunk és cselekszünk azt telet követi: “Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik. (Mk. 3,29. Lk. 12,10. 1 Tim. 1,13.) Az első Pünkösd különböző nyelvű, kultúrájú népeket egye­sített az anyaszentegyházban, mint Krisztusban hívő népet. A pünkösdi prédikáció a népeket szívszerinti megkeseredésre és megtérésre vezette és kitöltetett reájuk a Szentlélek, megpec­sételte az Isten ígéretét és megtapasztalták az Úr jelenlétét a Szentlélek bennük lakozása által. Pünkösd mai is arra tanít, hogy bűneinkből megtérjünk és kérjük a Szentlélek bennünk lakozását és ajándékait az életünkben a Lélek ajándékai pedig megtermik a Lélek gyümölcseit azok életében, akik hisznek, szeretik és követik az Úr Jézus Krisztust: “A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Gál. 5:22-23a Jézus búcsúbeszé­dében ezt mondta tanítványainak: „Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek (Jn 16,13-15; IKor 2,10; Ef 3,5) Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. (*Róm 5,1; Ef 2,14. 16; Fii 4,7; 2Thessz 3,16) János evangéliuma 14:24-27 Pál apostol így tanít minket: "Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Róm. 8.14-16 Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a, mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lé­lek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki Folytatás a 14. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents