Calvin Synod Herald, 2010 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2010-05-01 / 5-6. szám
22 CALVIN SYNOD HERALD a más ember halálát lesi. Egy sírgödör: fél véka búza, kétheti máléskenyér a maga, felesége és gyötrődő gyermeke szájába. A gyermek savószínű orcáján pedig immáron harmadszor gyúl ki a „Szent Antal tüze.” Sírásó Sükösd Gazsinak szabad a hosszú tél végén, március elején földre szegzett homlokkal kérdőre vonni az Úristent.- Elfelejtett az idén tavaszt csinálni? Felesége szívéből is kifogyott már a jóindulat. Ki se fémé tán a torkán, vagy idegenül hangzanék ebben a házban, ahol a halkan kimondott átok már imádságszámba megy.- Gyertyaszentelőkor megcseppen az az istenverte ereszalja. Feléje se nézett az urának, a gyermeket takargatta, s édeskedő szavai is csak arra voltak jók, hogy új táplálékot adjanak a keserűségnek.- Éhes vagy, ugye? Hadd el, meghal a nagygazda Simén, akkor lesz kenyér.- Adj máiét neki, ne hergelj! - mordult föl az ember.- Hogyne. A múltkor is piros pattanások verték ki a testit a máiétól Azt akaij, hogy meggyilkoljam?- Hát kérj a szomszédból egy darabka kenyeret.- Lesirül az arcom bőre, már mindegyiknek adósa vagyok. Nekik is szűk.- Kérj onnan, ahol nem szűk.- A nagygazda Siméntől? Annak nem szűk - nyelvelt vissza az asszony, de arcára fagyott mindjárt keserűsége fanyar vonaglása. Sírásó Sükösd Gazsi alatt megroppant a háromlábú szék, s a nehéz indulat hirtelen állította talpra.- Verje meg az Isten! Előrehajlott egy kicsit, amint kifutott a házból. A harag piros foltokat festett az arcára, s úgy ment, hogy nem tudta, merre indul. „Annak nem szűk” - csengett a fülében az asszony szava. Nem, annak van elég, s azért nincs neki. Esztendeje, ha van, hogy erősen összejöttek. Kicsi dolog volt, valami elmulasztott napszám, de erősen nagyra nőtt a büszkeség árnyékában.- Megmutatom, hogy koldulni jössz még hozzám - mondta a nagygazda Simén.-A kutyámat is agyonütöm, nehogy farkat csóváljon kied előtt - felelete vissza a sírásó Sükösd, s ezzel elvégezték. Azóta azonban, mintha koldul hált volna Sükösd Gazsi küszöbén, egyre szűkült a kenyér a házban, s a kisebb gond után csak nagyobb haj jött. Nyáron alig hívták napszámra, télen feléje se néztek, ha meg kellett fogni az ölni való disznó lábát. Simén gazdának még oda is elért a keze, ahol a halál birodalma kezdődik. Késő ősszel megütötte a dér egyik leánykáját, s a sírgödröt maga ásta ki a szolgájával, nehogy őt kelljen hívnia. Példaadás az, amit a gazdag csinál. Azóta, ha hívták is gödröt ásni, fele napszámért segítségül hívták. A kertek alatt megállóit Sükösd Gazsi. Otromba csizmája széles barázdát húzott a meglágyult hóba, s észre se vette, hogy enyhe déli szél simogatja a fák csupasz ágait. Új gondot szült az indulata, titkosat és bűnöst, amitől zavaros lett a szeme, nehogy belelássanak a jó szándékú emberek. Háza oldalánál, rozoga eresze alatt megkereste az ásóját, s ujjasa szélébe törülgette a megrozsdásodott vasat. Bent a házban csendesen sírdogált a gyermek, s kövér könnycseppjei úgy hullottak a kérges szőrtakaróra, mint amikor a virág kelyhéből undok hernyóra csöppen a reggeli harmat. A sírásónak fájdalmas jóságra szorult össze a szíve.- Ne sírj, no! Kalácsot szerzek én neked, csak ne sírj! Az asszony nedves ágat tördelt a tüzelő előtt. Mozgás közben állott meg a keze, s úgy tartotta a meghajlított ágat, mintha pálcát akarna tömi valakinek a cselekedete fölött.- Mit akar? - kérdezte. A sírásó félrenézett, talán felelni se akart, de az elszánás megnyitotta a szívét.- Az éjjel búzát szerzek.- Lopni megy? Csak percek múltán adott feleletet. Halkan szólt akkor is, mint aki fél, hogy megriad a saját hangjától.- Nem nézhetem, hogy éhen haljon a gyermek.- Hová megy?- Oda, ahol van - csattant föl hirtelen, azután újból csak leejtett a hangot. Magának beszélt.- O az oka a nyomorúságomnak. Osztán neki van a legtöbb, meg se érzi. A gabonás rakott fából van, alatta kövek. Egy-két követ kiveszek, alája ások, s már benn is vagyok. Csak két vékát hozok tavaszig, amíg dolog akad a mezőn. Az asszony kezében nem roppant ketté a meghajlított ág.- Én is menyek, az enyém is a gyermek. Sírásó Sükösd Gazsi hálásan nézett az asszonyra. Hosszú idő óta először találkozott össze a tekintetük, és megegyezőleg egyszerre dobbant össze a szívük - a bűnben. Éjfél után zsákot foldott az asszony. Az ember vállára vette az ásót, s mint árnyék árnyék után, elindultak. Fényes csillagok ragyogtak az égen, de a hideg már elvesztette az erejét, s a hó ellágyult a déli szél simogatásától. A kertek mellett sokáig mentek, a patak partjánál aztán fölfelé fordultak a víz mentén. Nagygazda Simén gabonása a malomároktól nem messze feküdt, de elég távol a lakóháztól, amelynek cserepes tetején sápadtan villogott a fényét veszített hó.- Nézze, az első házban ég még a lámpa - suttogta az asszony. Az ember nem nézett oda. A patakba bámult, melynek vize zavarosra dagadt a hóolvadástől. A hömpölygő szennyes habok valami erős, átható illatot hoztak, s a távolban mintha megremegtek volna a dombok.. Sírásó Sükösd Gazsi szembefordult a széllel, s kitágult orrlyukakkal fúrta fejét a sötétségbe. A szél szárnyai is ugyanaz az illat kavargott. A dombok oldalán, az ágak hegyén és a szél szárnyai születendőben volt már a tavasz. A gabonás szegleténél állottak, az ásót már kézbe illesztette, de tétovázott még szívében az akarat.- Az első házban ég még a lámpa - ismételte aggodalmasan az asszony. - Azt mondják, beteg a gyermek, azt virrasztják biztosan. Hátha észrevesznek?- Legyen irgalmas nekik az Isten - táplálta magában az elkeseredést az ember. Kitapogatta körül a helyet, s nehéz indulattal feszítette neki az ásót. A szerszám földbe szaladt, s ij edten j aj dúlt fel nyomában a félig fagyott göröngy. Megcsikordu 11 a máskor engedelmes kézbeli éle, s a sírásónak hideg szaladt végig a hátán, pedig a homlokán forró verejték kereste lefelé az utat. A futkorászó szél megkerülte az épületet, nyilván jókedve volt, mert dudorászva nyargalt tovább, s meleg csókokat hányt
