Calvin Synod Herald, 2010 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2010-03-01 / 3-4. szám
18 CALVIN SYNOD HERALD Húsvéti reménység „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van a számotokra. ” (I. Péter 1.3-4) A húsvéti esemény életünk legszebb története, de egyúttal a legnehezebbje is, ha arról szólnunk kell. Az evangélistáknak bizony nem volt nehéz a húsvétról beszélni. Mint az író, ki az ihletés kényszere alatt kénytelen papírra vetni mondanivalóját, a tanítványok is a látottak és hallottak alapján nem tehettek mást, mint hogy elmondják szóban és írásban azt, ami húsvétkor történt. A feltámadásban megértették a kereszt lényegét és hitet tettek a megfeszített és feltámadott Krisztusról. Megérezték, hogy valami olyan új dolog tört be a világba, amely már mindeneknek előtte megvolt, de ami most lett nyilvánvalóvá először az emberiség életében. Az Isten örökkévaló élete felragyogott a kegyetlen és reménytelen földön. Két esemény ébresztette fel erre a tanítványokat. Az első volt az üres sír. Emlékezzünk az ijedt tanítványokra, kik rémülten szaladtak szét azon a sötét éjszakán, mikor Jézust elfogták. Az evangéliumok elmondják, hogy azon az éjjelen, az a tanítvány, aki elárulta, öngyilkos lett, Péter megtagadta, a többiek Galileáig rohantak. Micsoda események, micsoda élmények és milyen reménytelen kilátás: szeretett Mesterük durva katonák és kegyetlen papok kezében a kereszthalálnak lesz a martaléka. Mindennek vége. Soha még emberek nem voltak úgy lesújtva, mint a tanítványok. Az első zsenge ünnepén azonban a sír üres. Nemcsak a tanítványok állítják ezt az evangéliumokban, hanem a Jézus ellenségei, a zsidók és a rómaiak is egyformán elismerik. A főpapok a számukra kellemetlen eseményt körlevéllel próbálják ellensúlyozni, mondván, hogy a tanítványok bizonyára ellopták a holttestet. Máté elmondja, hogy a zsidók különösen a rómaiaktól féltek, mert a helytartónak minden fontosabb eseményről pontos jelentést kellett küldenie a császárnak. János evangéliuma egy másik rosszindulatú suttogásról számol be, mely szerint a kertész lopta volna el a holttestet. Jézus követői azonban, akik a legilletékesebbek ebben a tekintetben, különösen pedig János, arról tesznek vallomást, hogy az üres sír Jézus feltámadásáról beszél. Jánosra az üres sírnak a megpillantása olyan mély hatást tesz, hogy úgy fogadja, mint a húsvéti hit, legbiztosabb alapját, noha addig még csak eszébe sem jut, amit maga Jézus ígért, és amit az írások mondottak, hogy fel kell támadnia a halálból. Pál az üres sírt analógiába állítja a páska ünnep sorrendjével: megöletett a páska ünnep előestjén, mint az ünnepi vacsorára szánt bárány és feltámadott a páska ünnep második napján, melyet az első gyümölcs ünnepének mondottak, mint aki első gyümölcse lett a halottak feltámadásának. Az üres sír üzenetét alátámasztja és megerősíti a második fontos esemény, Krisztus megjelenésének sorozata. Először magdalai Máriának jelenik meg a negyedik evangélium leírása szerint. Tekintve azonban, hogy azokban az időkben a nők tanúsága nem volt hiteles a törvény előtt, az első keresztyének igyekeztek lehetőleg figyelmen kívül hagyni a Máriával való találkozást. Ez is élő bizonyítéka annak, hogy a megjelenési történetek nem mesterkélt koholmányok, hanem történeti tények, melyeket kénytelenek elmondani és leírni. Jézus megmutatja majd magát Péternek, Jakabnak, a tanítványoknak, római katonáknak és hívőknek egyaránt. Megj elenéseivel egy-egy fontos üzentet kíván közölni szeretteivel. Azt akarja, hogy megújuljanak. A megvetett és lenézett Máriának azért jelenik meg, hogy kifejezze végtelen jóságát és kedvességét, Péternek azért, hogy megbocsásson és megtegye pásztorává, a tanítványoknak azért, hogy tudtukra adja a nagy parancsot, - „kereszteljetek meg minden népeket” - Tamásnak pedig azért, hogy ne legyen hitetlen, hanem higgyen. Krisztus valóságos emberként jelenik meg tanítványai előtt. Velük együtt eszik és engedi, hogy megérintsék sebeinek helyét. Mégis új testben, mégpedig az örökkévalóság emberi ésszel felfoghatatlan testében látják ót, amit nem tudnak ugyan megmagyarázni, de ami szent bizonyossággal tölti el a szívüket. Krisztus feltámadása egészen más, mint Lázárnak, vagy a naini özvegy fiának a feltámasztása. Míg ezek felébresztése inkább a gyógyítás kategóriájába esik, mert később csak meghaltak, Krisztus feltámadásában az Isten örökkévaló élete és hatalma lesz nyilvánvaló. A tavaszi újraébredéssel sem állítható párhuzamba, mert Krisztus feltámadása nem a természet megújhodásáról beszél, hanem az egészen új életről, mely eddig Istennél maradt elrejtve. Húsvét ünnepe azért olyan drága számunkra, mert a világtörténelem legmegrázóbb eseményén alapszik. Keresztyén hitünknek nemcsak alapja a húsvéti történet, hanem egyúttal tartalma is. Nemcsak azért hiszünk Krisztusban, mert feltámadott, hanem mert életnek ura, halálnak legyőzője, mert él és uralkodik. Húsvétkor értjük meg igazán, hogy O az élet fejedelme, a mindenség Ura, aki magával ragad bennünket, átformál, újjászül, és feltámadásunk, örök életünk záloga. A húsvéti eseményekben hinni annyit jelent, mint egészen megváltozni Péter szerint újjászületni. Ez pedig először is abban látszik meg, hogy a mi akaratunk nem lesz többé döntő. Mit számit az, ha nem is tudjuk terveinket megvalósítani ha a Krisztus életterve valóra válik. Miért fájna az, ha hivatásunkban nem úgy becsülnek meg, nem úgy haladunk, ahogy szeretnénk, mikor minden hivatásnál magasztosabb az, hogy keresztyének lehetünk. Többé nem sajnálkozunk magunkon. Mit érdekel az, hogy az emberek mit mondanak rólunk, mennyi rosszal rágalmaznak, mikor Krisztus a legjobbakat mondja rólunk és a barátságával tüntet ki. A megélhetésünk miatt sem aggodalmaskodunk. Lehet-e az életünk fontosabb annál, hogy Krisztus él, és mi vele élni fogunk. Félthetjük-e javainkat, életünket a háborútól, megszállóktól, elnyomóktól, oroszoktól? Vajon nincs-e örökségünk Krisztusnál, melyet sem a rozsda, sem a moly meg nem emészt, mert örökkévaló. De vajon az ilyenfajta húsvéti újjászületés nem jelent világtagadást? A húsvéti ember a legnagyobb reménységgel nézhet mindenre és mindenkire. Soha senkiről le nem mond, soha senkit fel nem ad. Jó reménységgel van gyermek és házastárs, munkaadó és munkatárs, barát és ellenség iránt. Miért
