Calvin Synod Herald, 2010 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1-2. szám
22 CALVIN SYNOD HERALD - Látom, hogy nem becsülöd életedet. Te szándékosan akarsz napjaidnak véget vetni, mert meguntad azok folyamát.-Ah! A mosolygó, a rózsaajkú élet örökké hű kedvesem volt; bájos karjaival kéjektől dobogó keblére szorított, s ha gyönyörittasan a mát tartottam boldogásom tetőpontjának, már holnap új és szebb örömökkel lepett meg. Nekem nincs panaszom az élet ellen. De te, Csiaffer basa, szintén szerencsés voltál, s boldogságok híre tengerekig hangzott.- S méltán - közbeszóla Csiaffer. - Én nem éreztem az ifjúság vad szenvedélyeit s az aggkor erőtlenségét. Nem voltam merész sas, midőn fölserdülék, s odújába vonuló bagoly, midőn szakállam megfehérült. Egyenlően derülten folytak éveim. „Bűneink,” szól a Korán, „sárkányokká és skorpiókká válnak, hogy minket kínozzanak,” de én nem félek e mérges állatoktól, mert szándékaimból nem teremhettek meg... Az élet szelíd nemtői pedig érdemem felett kínálgattak örömökkel. Ok hozták a gyaurok sötét bolthajtásai közül az én világos kioszkomba a kedves Fatimét, kinél a bülbül bájosabban nem énekel, Korossan rózsája szebben nem nyílik, és a peri, ki az ártatlanok könnyeit hordja az egekbe, mélyebben nem érez. Kedves gyermekem, Fatimé, a te szíved meg fog hasadni, midőn a szerecsen őr Husszaim basa háremébe vezetend... Aldassék Allah, mert ő akarja ezt! Csiaffer szemében könny csillogott.- Csiaffer, Csiaffer! - kiáltá Kocsárd. - Miért rohansz oly gondolatlanul a halál elébe? Miért veted áldozatul Fatimét? Ade neked valaki kárpótlást az örömökért, melyeket egy rajongás miatt szétszórsz?- Hogyne adna? Hiszen, kedves úri barátom, halálom után Adám jobb kezénél fogok ülni az alsó égben, míg a paradicsomba jutnák, vagy fehér madár alakjában szállók Allah trónjának zsámolyához. Az ítéletnapon pedig a pokol fölé vont hajszálvékony s borotvaéles hídon át a próféta fog a paradicsom taváig vezetni, melynek vize fehérebb a tejnél, illatosabb a mósusznál, s melyből aki iszik, az egész öröklét alatt többé nem szomjúhozhatik. A tó partján megfrissülve, leírhatatlan fényes váramba sietek, gyönyörködvén, míg gondolatgyorsan haladnék a paradicsom porán, mely liszt, kámfor és sáfrány; a paradicsom kövein, melyek gyöngyek és rubinok; a paradicsom fáin, melyeknek törzsöké arany, s a szép híves forrásokon, melyek jácint és gránát mederben csergenek, és habjaikon a legizletesebb halat, a nunt emelik kezünk elé. Váramhoz érkezvén, nyolcvanezer rab borul földre, kik mind akaratomtól függenek, s mihelyt gazdag termeimbe léptem, a paradicsom virágain nőtt zöldselyem öltözetet veszek magamra. Ekkor szakítok drága gyümölcsiből a Tuba fának, mely ágaival minden ablakon benyúlik, s árnyékát a leggyorsabb lovas egyik szélétől a másikig száz év alatt kerülhetné meg. Fiam, Kocsárd! A Tuba gyümölcsét a boldogság eledelének hívják, s ki ajkaiba vette, százszor érzékenyebb a paradicsom örömei iránt. Teli érzékenységgel sietni fogok a hárembe, hol hetven fekete szemű huri üdvözöl kendőlobogással, de én, bár azok talán Fatiménál is szebbek, a kedves görög leány mellé ülök le, mert a hívőknek szabad földi szeretőiket is magukhoz venni. Vele hallgatom csöndes éjeken a fák leveleinek pengését, az ágakra függesztett ezüstharangokat, melyekkel az Isten trónja mellől lengő szél játszik és Izrafil angyal elragadó énekét, kinek a teremtés minden lényei közt legbüvösebb hangja van... Ó! Én boldog leszek, s elég kárpótlást fogok nyerni Husszaim basa által kioltandó életemért.- De, kegyes basám, ki látta a paradicsom örömeit?- Hitem által én látván látom. A hitnek szemei nem csalatkoznak. S nekem könnyű a halál. Azonban, fiam Kocsárd, te homályosan látsz a hit szemeivel, s reménylő átengedés helyett büszkén okoskodol. A te földed és paradicsomod eszméidből áll, s így mindkettőtől egyszerre foszt meg Azral a halálangyal. Neked tehát inkább van érdekedben nem kockáztatni életedet.-Amit te, Csiaffer, a hitért téssz, miért ne tegyen én a fogalomért?... E percben belép Omár csausz, s karját mellén átfonva jelenti, hogy elindulásra minden kész. Mély megilletődéssel váltak el egymástól Csiaffer és Kun Kocsárd. Midőn ez lóra akart ülni, a csausz éppen kijő a csárdából, a búcsúzóhoz közelítvén, suttogva mondá: - Ugye, fürcsa vén a mi Csiafferünk. Nincs szájínyére a tisztességes halál. Borzasztóan szerelmes a megfojtatásba. Pedig kíséretünknek négyötöde az ő embereiből áll, s vagyonának tizedrészéből hercegi kényelemmel tudnék Belgiumban élni, hová turbános barátaim látogatóba aligha jönnének. Ott virágokat tartanék, fizetném a híres festőket, rizskásásjuhhús helyett osztrigát enném, és magamat Van-Omárnak hívatnám, mi úgy hiszem, eléggé hangzatos név lenne... Különben te is facsart eszű fiú vagy. Hallottam ábrándozásaidat. Mielőtt a csodálkozó Kun válaszolhatott volna, már Omár az őrök közé vegyült, s nyergeit lovára felpattanván, parancsolatokat kezdett osztani; de renegátunk kiejtett szavai és azon gondolat, hogy míg Csiaffer Belgrádba érkeznék, Rácz Gyerő csapatait is megszabadítására lehetne hozni, nem engedék Kocsárdot nyugodni. Elméje szünetlenül háborgott, s alig távozott Csiaffer a tótkomlósi csárdától egy mérföldnyire, már ifjú barátja a rövidebb ösvényen eléje került.- Kegyelmes úr - súg -, szemem jeladására, kezem intésére, ha akarod, szabad vagy. Nem kell magadnak sorsodra befolyni. Ráállasz-e?- Ha a napot jobb, a holdat pedig bal kezembe hoznád, akkor sem fognék attól, mit előmbe tűztem távozni, mondá Mahomed Abu Telebnek, s mondom én neked.-Apám! Erőszakkal kiszabadítlak.- Kardomat ellened fordítom, s ha meggyőztél, szívembe ütöm - sugá Csiaffer sötét arccal. - De te - folytatá szelídültem -, ugye, kérésemre felhagysz nyaktörő terveddel, melyet Rákóczi ellen forralsz?-Végrehajtom elvből, következetességből és lovagiasságból, mert különben egy kedves nő kételkedhetnék bátorságomban, Isten veled.! ...Csiaffer folytatta útját. Kocsárd a csárdába tért vissza. A basa továbi sorsát Szalári Siralmas magyar krónikájában ekként adja elő: „Husszaim a vele való szükséges beszédet és értekezéseket végezvén, nyakába udeget vettetett és megfojtatá őtet, kit Husszaim basa is nem kevéssé siratott vala, sőt maga is fogván testét, segített temető helyéhez emelni, s mondják, hogy siratása közben ilyen szókat szólott volna: 0, ó, méltóságos férfiú! íme, ma terajtad, de holnap énrajtam is eshetik hatalmas győzhetetlen szultánunknak kedvetlen ítéleti! De éljen, éljen sokáig a hatalmas szultán, kit a nagy Isten választott, minket
