Calvin Synod Herald, 2010 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1-2. szám
CALVIN SYNOD HERALD 11 Bottyán János Hitünk hősei Az első magyar irodalomtörténész BŐD PÉTER (1712- 1769) A kollégiumokban négy évszázadon át kétféle gyermeksereg tanult: olyan aki fizetett a tanításért, kosztjáért és lakásáért - s olyan aki nem. Ez utóbbiak voltak a szolgatanulók. Ők, akik nem tudtak fizetni, takarítottak, ebédet hordtak, terítettek, mosogattak, fűtöttek a többiekre. A nevük volt csupán ugyanaz minden kollégiumban, a helyzetük azonban nagyon különbözött. Lehetett valaki szolgája magának az iskolának, egy-egy jómódú diáknak, vagy a tanulók egy kisebb közösségének. A diákságot kezdettől fogva jó darabig közadakozásból élelmezte a város lakossága. A szolgatanulók dolga volt megtudni, hogy kik vállalják a soron következő napokra a főzést. Ők hordták össze a cívis családoktól a készételt, ők tálalták az auditóriumnak nevezett nagyteremben, ők mosogattak. Amikor megszaporodtak a tanulók, bajos lett volna ezt a kezdetleges formát tovább fenntartani. Ekkor alapítványokból alumneumot létesítettek, azaz olyan diákjóléti intézményt, amely maga főzetett a saját konyháján, süttetett kenyeret saját kemencéjében. Ettől fogva eljártak élelmiszert gyűjteni a diákok aratás után a falvakra. Ezt szupplikációnak nevezték. Székelyudvarhelyen egy-egy szoba lakói alkottak önálló közösséget, s expónak mondták magukat s szerintük ez azt jelentette, hogy közös asztaltársaságban élnek. Hét fizető és három szolgatanuló tartozott egy expóba. A hét minden napján más-más adta a két marhahúsra és a zsírozóra a pénzt, meg a hazulról hozott paszulyt. A három szolga gondoskodott az ebédhordásról, a szoba tisztán tartásáról s együttesen az egész iskola takarításáról. A fizetők vásárolták valamelyik hegyvidéki kis faluban az egész iskola tüzelőjét: kétszáz öl fát, azaz 800 köbmétert. A gazdasszony fogadást s a favásárlást 10-14 éves tanulók intézték. Minden szolgálatnak volt ma már mulatságosan hangzó latin elnevezése. Ha fűtött, akkor kalefaktor, ha főzetett kokvuus, ha mosogatott, lotor volt a neve. A szolgatanulók két véglet között éltek. Az egyik megalázó volt: számukra nem gondoskodtak ágyról. Ládájukon, összetolt székeken, vagy a tantermi padokon aludtak. Viszont felemelő, hogy a fizetőkkel egy koszton éltek, a tanításban, az előmenetel értékelésében a nevelők nem tettek különbséget köztük, sőt még ingyenes korrepetálásban is részesültek. Azok a nagydiákok, akiknek a kollégium jótéteményt nyújtott, kötelesek voltak a szegénydiákokat ingyen tanítani. Könyvek szeretetében Ebben a szolgadiák sorban készült fel egy ritka szépen ívelő tudományos pályára az árva székely fiú, Bőd Péter. Rákóczi egyik kuruc vitézének Alsócsemátonban, 1712-ben született gyermeke. Ötévi nagyenyedi tanulás után Felsőbányán tanító lett. S ottani három éve alatt „könyvekből valamelyes tudományos kincset gyűjtött.” S bizonyára némi pénzt is munkája nyomán, a továbbtanuláshoz. Amikor visszatért Enyedre, a kollégium felső tagozatában bölcseletet és hittudományt tanul. Életének az iránya ekkor dől el a könyvek felé. Két esemény határozza meg: az első az, hogy mint kiváló tanulót támogatni kezdő őt Bethlen Kata grófnő, a másik pedig az, hogy a kollégium a maga könyvtárának a gondozásával bízza meg. így hamarosan a könyveknek kiváló ismerőjévé, majd nagynevű íróvá lett. A grófnő udvari papjává választotta. S mint tudós, az ország minden könyvtárának szorgalmas olvasója, a levéltáraknak s mindenfajta írásnak, még a sírfeliratoknak is búvárlója és legjobb ismerője. Közben (1740.) elnyeri a „hollandiai fényes rendek” egyik ösztöndíját, amelyet éppen erdélyi református diákoknak alapítottak. Bethlen Kata 50 arannyal segíti útjára. A leideni egyetemen sokat és sok mindent tanul: keleti nyelveket, bibliai tudományokat, egyháztörténelmet, bölcseletet, vegytant, sőt a csillagászati és bonctani órákra is eljárt. Három év múltán hét és fél mázsa könyvvel tér haza Lengyelországon keresztül. Egy darabig Bethlen Kata udvari lelkésze, majd magyarigeni lelkipásztor. Páratlan szorgalommal tárja fel a történelmi és irodalmi emlékeinket. Legelőször átbúvárolja Bethlen Kata gazdag könyvtárát. Azután a Ráday Pál leányáét - aki Széki Teleki László feleségeként Erdélyben élt. Majd a Pécelen lakó Ráday Gedeonét, a század híres könyvgyűjtőjét. Mint a könyvek szakértője, vásárolni is segít neki. Ezt a szívességét Ráday is vásárlással viszonozza. Ebben egymás ügynökei. Külföldi barátainak is küld pénzt, hogy könyvet vegyenek neki. így gyarapodott az egykori szolgatanuló könyvtára akkorára, hogy ritkaságszámba ment. A könyv szeretetében nem állt meg a gyűjtésnél és az adatok kutatásánál, hanem sűrűn egymás után írja a maga könyveit. Nem is győzi valamennyit kinyomatni. „A Szentírás értelmére vezérlő magyar lexikonjában a bibliai fogalmakat magyarázza. Kolozsvárt nyomtatták 1746-ban. „A Szent Bibliának históriája’ Szebenben készül (1748). A bibliai könyvek történetét írja meg benne. Feldolgozza „Az erdélyi református püspökök életrajzát.” Nagyenyeden jelent meg 1766-ban, írói hitvallását ebben a könyvében olvashatjuk: „Senkinek sérelmére, gyalázatára nem szándékozom csak egy szót is ejteni, hanem az Isten dicsőségét ebben is terjeszteni és jó embereknek jó emlékezeteket felmutatni. Tisztességes ember a szemétdombon hivalkodni nem szeret, mikor a jó illatú virágokkal teljes kertben múlathatja magát.” Leghíresebb könyve a „Magyar Athénes”, 1766. E cím onnan ered, hogy Athénnek nevezték régen az egyetemi városokat. Itt az ország tudós világát jelenti. Célját szerényen így jelzi: „Szándékozom ez írásom által hazájuknak hasznokra és ékesítésére és Isten I dicsőségének terjesztésére élt jó embereknek emlékezetet nyújtani.” Figyelme kiterjed az ország más nemzetiségű íróira is, viszonyukat a magyar hazában így magyarázza: „Vágynak ezen magyar tudósok seregekben némelyek erdélyi szász és magyarországi tót nemzetből valók is: de azok mind olyanok, akiktől nem lehet sajnállani a magyar nevezetet. Ugyanis azok magok is magyaroknak vallották az idegen országokban magokat, írásaik által is nagy ékességére voltának a magyar nemzetnek, idegen országbéliektől is magyaroknak tartanak. Megmutatták azt szorgalmatos fáradságokkal, hogy ők méltán megérdemlik, hogy haza fiainak neveztessenek.” Ezzel a
