Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-09-01 / 9-10. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD Willem Van'tSpijker: Kálvin élete és teológiája (Folytatás múlt [július - augusztus] számunkból) VII. Genf 1541 - 1546: Szervezés Kálvin visszatérése nélkülözött mindenfajta ünnepélyes külsőséget. Első igehirdetésében egészen különs módon utalt csak az elmúltakra. Míg mindenki valami rendkívüli dologra számított, Kálvin csupán röviden összefoglalta, mi a jelentősége az egyházi tisztségnek és a tanításnak, majd felütötte Bibliáját annál a résznél, ami elmenetelekor - a lectio continua szerint („folyamatos olvasás”) - soron következett volna. Ezzel is azt juttatta kifejezésre, hogy az elmúlt évek csupán átmeneti szünetet jelenetettek, semmi esetre sem azt, hogy lemondott volna lelkészi szolgálatáról. Közben - ahogy említettük - már járt a magisztrátusnál is, hogy a genfi egyház építéséhez felajánlja szolgálatait. Ezen a téren is ott folytatta a munkáját, ahol annak idején abba kellett hagynia: korábbi, Farellel együtt kidolgozott egyházszervezeti koncepcióját szerette volna érvényesíteni a tanács előtt. Amikor Kálvin és Faréi még 1538 májusában, egy zürichi zsinat alkalmával világossá tették, milyen körülmények között térnének vissza Genfbe, feltételül szabták az egyházfegyelem kialakítását és gyakorlását, hogy a gyülekezet életét az úrvacsora köré lehessen felépíteni. Azon a bizonyos 1541. szeptember 13-ai találkozáson Kálvin világossá tette, hogy álláspontja mit sem változott. Azt javasolta, hogy nevezzenek ki egy bizottságot a szenátus (azaz a Kistanács) tagjai közül, akik majd javaslatot tesznek az egyházi rend és az Egyháztanács kialakítására. A tanács rábólintott, és két hét múlva már asztalon is volt a bizottság javaslata,, amiről szeptember 29-én tartottak tanácskozást. A tanács elé terjesztett javaslat leszögezi, hogy a vita során egyes pontokon változttni kellett. Végül a tervezet - természetesen nem minden nehézség nélkül - átment a Nagytanács és a Kistanács előtt. Kálvin október 15-én arról ír Martin Bucemek, hogy szerinte a javaslatot mindenképp el fogják fogadni, és hogy nagyon szeretné, ha a tervezetet a német - nyilván a strasbourgi, a bázeli és a konstanzi - gyülekezetek is megismerhetnék. Ezekben az egyházakban igen hasonló módon értelmezték az egyházfegyelmet, az egyház szentségének az igénye alapján. Kálvin egyházkoncenciójában Bucer és Oekolampadius követőjének bizonyult. Ha összehasonlítjuk az itt megalkotott Egyházi rendtartást az 1537-es Cikkelyekkel, mindenekelőtt a tisztségek kiérleltebb szemlélete tűnik fel, valamint az, hogy milyen hangsúlyos szerepet kap az egyházfegyelem, a tan és az egység megőrzése, a lelkészek tanbeli és erkölcsi „színvonala.” Bár Bucer - szándékuk ellenére - nem tudott Kálvinnal tartani, a Kálvin által kidolgozott egyházalkotmány minden kétséget kizáróan az ő szellemét jelenthette meg Genfben. 1. A négy tisztség „Négyféle tisztséget rendelt a mi Urunk a gyülekezet vezetésére” - olvashatjuk az Egyházi rendtartás (Ordonnances ecclesiastiques) első mondatában. Az, hogy a rendtartás Krisztus rendelésére vezette vissza a tisztségeket, összhangban van azzal, amit Bucer mondott a gyülekezeti tisztségekről. Kálvin már visszaérkezése alkalmával világossá tette, hogy „az egyház nem maradhat fenn, ha nincs az Isten igéjében megtalálható és a régi egyházban gyakorolt minta szerint meghatározott vezetési formája.” Ez egy olyan alapvető tétel, ami a későbbi időkben is előkerül a legtöbb református hitvallási iratban: a Szentírással való összhang megbízható alapot ad, ami az egyház külső formájának a számára is mérvadó kell legyen. A négy tisztség - ez is Bucer gondolataira emlékeztet- a következő: pásztor, doktor, presbiter, diakónus. A pásztori tisztségre a Bibliában a „presbiter” vagy a „szolgáló” kifejezést is megtaláljuk. Elsődleges feladata az ige hirdetése, mind nyilvánosan, mind személyes beszélgetések formájában, emellett a sákramentumok kiszolgáltatása és a testvéri buzdítás- ez utóbbi a presbiterekkel („vénekkel”) közösen. A pásztori tisztség feltétele egy oyan beszélgetés, melynek során a lelkészek megvizsgálják a jelölt hitbeti meggyőződésének a tisztaságát, a gyülekezet építő tanítására való alkalmasságát, valamint életvitelét. Ha alkalmasnak találták a szolgálatra, a tanács elé bocsátják. Ha a tanács is megszavazza a jelöltet, a gyülekezet elé állítják, „hogy a hívek gyűlésének általános jóváhagyását is megnyerje.” Az Institutióban Kálvin amellett érvel, hogy a beiktatás kézrátétel mellett történjen, ez azonban a babonaság elkerülése érdekében nem került be az Egyházi rendtartásba: a ceremónia a tisztégről való tanításra és az Isten kegyelméért való könyörgésre szorítkozik, ezt követően az új lelkész esküt tesz a felsőbbség előtt. Az egyház egysége érdekében az Egyházi rendtartás szükségesnek tartja a tanbeli egyetértést és a tanítás tisztaságát: erre való tekintettel írja elő a lelkészek hetenkénti gyűlését. Véleménykülönbségek esetén meg kell próbálni a presbiterek segítségével egyetértésre jutni. Ha ez az egyik oldal hajthatatlansága miatt nem sikerül, a magisztrátus feladata a rend megteremtése. 2. Compagnie des pasteurs (Lelkésztestület) A lelkészek összejövetelei az Egyháztanács létrejöttét is elősegítették, amely a genfi események alakulásában a későbbiek során jelentős szerepet játszott. A lelkészgyűlés szervezete némileg emlékeztethet minket a strasbourgi konventre és a zürichi „Prophezei”-ra is. A genfi congrégation (kongregáció) péntek reggelente 7 órakor gyűlt össze az auditoire-ban. Ezeken a gyűléseken a lelkészek egy meghatározott rend szerint soron következő bibliai szakaszokat beszéltek meg az egyik lelkipásztor bevezetésével, és szinte minden alkalommal Kálvin hozzászólásával, ami gyakran felért egy teljes előadással. Ezután következett a Compagnie des pasteurs (Lelkésztestület) összejövetele, melyen az aktuális ügyeket vitatták meg. Ez a Compagnie a kölcsönös ellenőrzést is szolgálta: negyedévente egyszer censura morumot („erkölcsvizsgálatot”) tartottak, amikor a lelkészek egymás hitéről és életéről beszélhettek, testvéri lelkülettel. Ez a kölcsönös felügyelet szintén a tanítás és az életvitel egységét szolgálta. Ami az életvitelt illeti, az Egyházi rendtartásban találunk egy felsorolást azokról a bűnökről, amelyek egy lelkész életében
