Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-05-01 / 5-6. szám
22 CALVIN SYNOD HERALD Gyermekkora óta minden körülmény összeesküdt boldog halandóvá tenni őt. Apja magas rangja mellett sem tudott volna a szerencse hajhászatára egy kardon és egy felszerelt paripa zabláján kívül más eszközt kezébe adni; de Bethlen Gábor a koldus úrfit magához vette, s testvére gyermekeivel együtt nevelteté; midőn pedig iskoláikat végzék, Cseffei László uram felügyelete alatt beutaztató velük Törökországot, Velencét, Rómát, Frankhont, Angliát és Belgiumot. Kocsárd hercegek és királyok között élt, miniszterek és hadvezérek látogatásait fogadta el; mert Cseffei László uram, a fejedelem parancsából, soha a három úrfi közt különbséget nem tett. Ok a világ szeme előtt testvérek valónak. Kocsárdnak a vakító fény és részegítő kéjek miatt ideje sem lön meggondolni, hogy apja egész Hunyad megyében legszegényebb várúr volt. Azonban Bethlen Gábor hirtelen kimúlik, és Kocsárd magára hagyatnék, ha szerencséjére zsobrák nagybátyja, ki őt szívből gyűlöli, a temetési pompa alatt lováról le nem hull. így a magtalan öregtől, mert ez végakaratát nem írhatá meg, oly töméntelen pénz szállott reá, mint egyedüli örökösre, hogy a bivalybőrökbe varrt aranyon alig látszott apadás, midőn Kocsárd az őseitől elzálogosított uradalmakat visszaváltá. Bethlen földi maradványaink eltakaríttatása után az országban a fejedelmi székért egyenetlenségek támadtak. Csiaffer basa gyanakodott Rákóczira; a nádor pedig titkon sereget gyűjt ellene. Ekkor Kocsárd meggondolá, hogy ha pénze van elég, úgy egy kevés dicsőség sem ártana. De feje és karja egyaránt erős volt. Melyikkel szerezze tehát meg a hírnevet? - ez vala a kérdés, melyet elméjében forgata, midőn tanulótársa, Bethlen István, Csiaffer basa kiengesztelése végett Budára indult. Kocsárd e diplomáciai út neszét meghallván, lóra pattan, Szolnoknál szerencsésen eléri a grófot, s vele együtt nagy pompával vonul a budai várba, hol Csiaffer, a boldog, őt derült arca és délceg, de nemes modora miatt megkedveli, hogy kérésére tüstént ír a szultánnak Rákóczi mellett, s kieszközli a fényes kapunál a sokáig visszatartóztatott athnámét, fejedelmi botot és süveget. Erdélyben e tényért Kocsárd elméjét bámulták, s később még inkább szerénységét látván, miként nem siet haza dijt vagy kitüntetést kérni Rákóczitól. 0 azonban útját Budáról a temesvári és lugosi basák felé ejté; mert mint szomszéd nagyurakkal, személyes ismeretségben akart velük lenni, s e büszke muzulmánok - maguk sem tudták, miért - a szultán első magyar alattvalójának Rákóczi után az iijú Kun Kocsárdot kezték tartani. Tekintélye hihetetlen gyorsasággal nőtt kinn és benn. De még babér nem díszité fürtéit. Még nincs katonai neve. Még kardját csak a vitézi játékokon próbálta meg. „Ez szerencsétlenségem” - gondoló Kocsárd egy szép reggelen; azonban mielőtt ajkai vádat ejtenének sorsa ellen, várnagya Zólyomi Dávidtól, az erdélyi hadak fővezérétől, levelet ad át. S íme, Zólyomi értesítése szerint, a háború a nádor hadai ellen már folyamatban. Kocsárd nem sokat tétovázik, s bár nemesi fölkelés nincs rendelve, néhányad magával Tokaj felé indul, hogy legalább mint önkéntes vehessen részt a küzdelmekben. De alig ér Nánás határába, s már a helységből ágyú- és fegyverropogás köszöti. Csakhamar szaladó hajdúkat lát, kiket a német csapatok üldöznek. Közéjük siet. Rendezni, parancsolni kezd; a tömeg engedelmeskedik, és újra makacs harc támad, mely a németek teljes megverettetésén végződik. A hajdúktól, miután őket ismeretlenül ragadta győzelemre, megtudván, hogy Zólyomi Rakamaz körül van - hol a nádor hadai erős sáncokban vonultak -, tüstént arra fordította lovát, s a Tisza-parthoz jut, éppen midőn az erdélyi sereg rohammal veszi be a tábor töltéseit. „Most az egyszer hűtlen lön hozzám a szerencse” - sóhajtó Kocsárd, látván, miként a nap sorsa nélküle is el van döntve. De íme, alig rémlett lelkében föl e panasz, aranyos ruhájú s kócsagtollas férfiakat vesz észre egy dereglyén, melyet Zólyomi bal szárnya elől sűrű fák árnyai takartak. A dereglyét nyomban több hajó kísérte a nemesség színével, kik, minthogy a csatát többé megfordítani nem lehetett, korán akartak az erdélyi ágyúk köréből kisuhanni. Kocsárd villámgyorsan repül a közelebbi üteghez. Személyes tekinteténél fogva sikerült néhány ágyút a part mellé vonatni, s miután a golyók egy hajót elsüllyesztettek, a többi kitűzi a fehér zászlót, és az ellenséges tábor főbb tisztjei együtt adják meg neki magukat. így győzelemnek bár nem legnehezebb, de legragyogóbb része övé lön. Kun Kocsárd tehát már mint katona is híressé lön. S ő oly édesnek tartá az életet, oly kellemesnek sorsát, hogy semmit sem csodákozék, ha ahol csak megfordult, irigy szemekkel találkozott, s ha száz meg ezer ajak őt a boldogság példányaként említé. Hát még ha sejdítenék titkát! Nincs földi öröm vagy mennyei kéj, melyért Kocsárd becserélné azt. A dicsvágy és fény, a hatalom s minden, mi egy nagyra törő lélek és erélyes jellem vágyainak hízeleg, elhalványul e kedves titkok mellett. Kocsárd szeret és szerettetik. Lángjainak tágya az ország legszebb könnyelműje, a könnyelműek legbájosabbja, a bájos nők leghősiebbje, a hőérzelmű amazonok legolvadékonyabb, legesengőbb Eva-leánya, ki a költők dalaiban örökké élni fog, míg a nálánál erényesebbek neve hamar kivénül emlékünkből. Kocsárd tudniillik Széchy Máriát, Bethlen István volt özvegyét s Kun Péter aráját imádja. Az új házaspár Déváról éppen most érkezett hozzá, hogy néhány napot várában mulatván, a mézeshetek többi részét Rosályin, Péter úr ősi házában töltse. A boldog Kocsárd vendégeinek tiszteletére nagy hajtó vadászatokat rendez óriás kiterjedésű havasaiban, hol a forrásos pázsiton szarvas- és dámvadcsapatok legelnek, a tölgyerdők sátorában vadkan lappang, a kopár gerinceken bölény nyargal át, a szirttetőkről, e biztos fellegváraikból saskeselyűk néznek a fáradtan csaholó ebekre, s midőn a völgybe alászállanak, hogy a zöld lobokra fektetett húst éhségök merész ösztönével lessék, akkor a szabad kőszálakon vadkecskék kezdenek himbálni, és vígan vetik magukat szirtről szirtre. Ah, mennyi ingere van egy nagy hajtóvadászatnak, mely mulattat, és még... veszélyekkel is járhat. E veszélyért Kocsárd, a gondos háziúr, örökké a szép Mária mellett választott állást. Reggeltől estig halomra gyűl az elejtett martalék, de Kun Péter, bár különben jól szokott célozni, mintha most megbabonázták
