Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11-12. szám
18 CALVIN SYNOD HERALD Folytatás a 17. oldalról meg az ítélő szeme. Azt kellene mondanom a tűznek: égess meg engem, hogy meg ne égjek az Örök Bíró tekintetétől. Azt kellene mondanom a szélnek: szórd széjjel még a poraimat is, hogy reám ne leheljen az Úrnak haragja. És én mégis megyek Hozzád, Uram. Reám hull a Te szent fiadnak, az Úr Jézus Krisztusnak érdeme és elfedez engem. Felcsap előttem az Ö egyszeri és tökéletes áldozatának égi tüze és én megmentetem úgy, mint a tűzön által. Körülöttem szálldos a Lélek mondhatatlan esedezése, amellyel elmondja mindazt, amit én nem tudok elmondani. A nagy Engesztelés érdemét megerősíti és hathatóssá teszi rajtam és felettem az én Uram, Krisztusom főpapi imádsága. Az Ó neve az én jogcímem előtted, Atyám. A Te ígéreted az én menedékem. Hitemmel átkarolom az Ó keresztjét és megérkezem Hozzád, Atyám. Fogadj el engem, amint a lelkem ott zokog zsámolyodnál, aztán áldj meg és öltöztess fel, mint a tékozló fiút édes atyja. Az legyen az én ékességem, dicsőségem, kincsem és örömem, amit Te adsz nekem cserébe egy teljes életért, amelyik Hozzád érkezett, s naponking megáldozza magát. Amen. * Magad számára teremtettél minket Uram és nyughatatlan a mi szívünk, amíg Tebenned el nem pihen. Augustinus KARÁCSONYI ÖRÖM (Karácsony) És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában. Lukács 2:10-11 Északról déré, sziklás Júdeábán ereszkedik alá egy férfi és egy asszony. Az asszony fiatal, halovány, fáradt és váija az ő idejét. Nehezen megy, többet ül, mint jár. Mellette egy komoly, gyöngéd férfi. Mindketten szegények; egy názáreti iparos és felesége ezelőtt 2000 esztendővel. Nemsokára megszületik a gyermek. Ki törődnék vele, hisz éppen ebben az órában legalább tízezer gyermek született a földön, s egyik sem volt ismeretlenebb, mint ez. És ettől a perctől számítja a mívelt emberiség az időt. Ez a születés volt a világtörténelemnek legnagyobb eseménye. Felbuggyanó kicsi ér, s íme ma már beláthatatlan Amazonasképen hömpölyög tova a jövendők Óceánja felé. Akkor parányi kismécs világ, ma már biborfényével bevilágítja a földet, mint egy óriási északi fény. Mi mindent elkövettek, hogy nagyra ne nőhessen! Jött Heródes, Judás, Pontius Pilatus; jött Nero, Diocletianus s a népvándorlás. Jött Mohamed, Voltaire. Felemelte fejét Nietzsche és Marx. Mindenik ezerszer erősebb, mint a bethlehemi gyermek, s íme a mosolygó kis jövevény ma hatalmasabb, mint tegnap, holnap erősebb lesz, mint ma. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad.” Ez az jelenti, hogy ereje nőttön nő. Most nézzük ugyanazt a történetet a másik oldaláról. Isten megteremtett egy világot és az bűnbe esett. Embert alkotott és az ellene fordult. A lehető legnagyobb kérdésről volt szó. Nemcsak arról, hogy a bűn egyre nő és átka reátelepszik erre a világra, mint egy kigyúlt kőszénbánya szádjára a felgomolygó, egyre sűrűbb, egyre sötétebb füstterebély. Nemcsak arról volt szó, hogy az emberiség volt veszendőben, mert eredendő bűnben születnek és bűnben halnak meg embermilliók, s hiábavaló volt minden erőlködés, képzelődés, elmélkedés vagy önkínzás, az ember mássá lenni nem tudott. Nemcsak arról volt szó, hogy az emberi bűn megrontotta magát a világot, elvette értelmét, céltalanná és elviselhetetlenné tette a létet, hanem kockán forgott Isten teremtői méltósága és dicsősége. Mindegyre fel-felharsant ugyan az Ígéret kürtszava, hogy még nem reménytelen a helyzet. Fog jönni valami édes, roppant változás, egy óriás forradalom, világunknak tüzből való dicsőségesebb támadása. Valami nagyszabású, hihetetlen megoldás, amelyik helyreállítja a világ és az ember elvesztett tökéletességét. Az ádventet éppen ez a sejtelem teszi, amelyik bizonyos ugyan a teljesülés felől, de azt olyan nagynak tartja, hogy minden ízében remeg tőle. És mikor felfokozódott a vágynak óriási crescendója és szétzúgott, mint egy kozmikus orgona, a próféta beszéde: vajha megszakítanád az egeket és alászállnál; mikor a lelkek megértek a legnagyobb dolog elkövetkezésére; s megállóit a történelem lélekzetvétele, mert itt volt az idők teljessége: a világ legfélreesőbb zúgában, jászolban, rongyok és könnyek között megszületett egy kis gyermek. Ez volt a nagy megoldás. Mosolygó kis gyermek ott a jászolban. Körülötte csodás fényesség: az ég óriás mosolya hullott le reá és betakarja, mint egy aranyszámyú bogarat a ráhullott rózsalevél. Felette új csillag gyúl ki az égen, mint rég várt isteni jeladás: távol napkelet sötét, bús kebele, a vágyak és epedések örök hazája megremeg s királyi küldöttjeit útrabocsátja napnyugat felé, ahol az Egyetlen Öröm született. Soha olyan ujjongást, mint az angyali karok éneke; szinte hallom, amint meg-megújulva önmagát szárnyalja túl. Soha olyan édes örömet, mint amilyen a pásztorok együgyű arcát hasogatja. Lehullott egy darab az Isten legbensőbb lényegéből, mint a fáklyáról a lángbojt, a földre és itt libeve-lobogva ég tovább. Megtartó született. Ez az öröm Isten örömének a visszfénye, hogy szeretet és kegyelme eddig elrejtett dicsőséggel lesugározhatott a földre. Ez az öröm minden emberek és hívők öröme. És azért olyan csodálatos, hogy ez a két öröm itt és most találkozott először a teremtés óta. Ott alszanak e bölcsőben majdan felröppenő hálaadások aranytollú madarai, szárnyra kelő boldog dicséretek pillangói. Tele van az a bölcső évezredek és embermilliók mosolyának rózsaleveleivel, elrandó örömkönnyek gyöngyszemeivel, elkövetkezendő jócselekedetek nagy aratásainak aranybúzájával. Szinültig van a jászol szikrázó rubinkövekkel: boldog mártírok elhullatandó vércseppjeivel. Tele van a megváltott emberi élet szépségeivel és csodáival. Eredj és keresd ki onnan a magadét. * Mennyei Atyám, megindul a lelkem és édesen remeg áhítatomnak és hálámnak súlya alatt, mikor szemlélem atyai szíved mélységeit, abban fogant boldog tanácsaid értelmét. Mikor látom szeretetednek nagyságát, kegyelmed mélységét n
